Ezernyi fekete ruhába öltözött virág,
tengernyi fekete gyász!
Gyász körös-körül.
Gyász! Mindenki örül!
Őrültek napja ez!
Egy ember megnéz! Semmit sem kérdez
s választ sem várva tovamegy.
Csupasz fákról a levél lepereg.
Egyenként földre száll.
Néma gyermek őrülten kiabál,
megijedt szegényke…
Nem nézek szemébe.
Nem merek!
Az eső is megered.
Minden emberért hull egy
égi könnycsepp,
az emberek arca földerül,
szívem megdermed ott belül,
senki nem érti meg:
bennünket sirat az égi gyászmenet.
3 hozzászólás
Szia!
A verset én talán az elmélkedés kategóriába tettem volna.Ezen kívűl más kritikát nem is tudnék fölróni.No meg nem is akarok.A versed mély tartalommal szomoirú témáról íródott.Bizony az elmúlás érzését sem egyformán kezeljük,Én azzal is egyetértek,hogy van aki örül, hiszen a katolikus liturgia szerint is a temetési szertartás második része már az öröm a hazatérés jegyében telik.
A vershez gratulálok!
szeretettel üdv:hova
Valóban egyfajta öröm, bár inkább én megnyugvásnak nevezném, amikor valakit a végső útjára elkísérünk. Tudjuk, akkor már a magasabbrendűség veszi őt szárnyai alá.
Versed mély tartalommal rendelkezik.
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Azért nem sok emberrel találkoztam, aki örült volna egy temetésen, de aki képes rá és őszintén képes rá (kárörömet leszámítva) az előtt le a kalappal.
Köszönöm, hogy olvastatok és hogy hozzászóltatok.
Üdv, inani.