Együtt

Mellettem ül a hárs alatt,
számolom a kérgen a rovásokat,
míg beszél és beszél,
hozzám is ér,
mintha saját homlokán
simítaná a ráncokat.
Közöttünk bujkál
egy gondolat,
titok, mit nem mond el,
mert tudja, hogy tudom,
és hogy fájna.
Itthon ebédel, tiszta ruhája
a szekrényben áll,
ha kellek, mindig megtalál.
Bár közös a takarónk,
egész valónk merőben más.
Néha foltozom a szakadást,
mert az ember ugyan elkülönül,
de az együtt az mégsem egyedül.