Elfogadjuk az elfogadhatatlant
a lélegzet csupán rezonancia
oly sötét az ég , mint bolyhok pamut óla
s bár megölelnél bárkit
hozzásimulsz a váraljak puszta melegéhez
kit elengednél rég nem tiéd és ha volt is fölötte akarásod
puszta képzelgés
a kezek szép csendben megadják magukat
nincs ott már egy arc, szem nincs ott ember
helyette jöttél lépteid pamut könnyű árnyán
hallom hóhérod lihegését puha piheként nőtt nyakadra
kifekszel a keresztre
várakozol, mint gyermek citrus illat száll
mit tudod te telepszagú rongyos
amit tudtál leraktad a vesztőhely sarkába
sírásod lankadatlan bezárt Istennel pörölsz
helyed kényelmetlen és kegyetlen
szúr a deszkarés kinéz rád egy árva asszony
rezzenet a táj.
1 hozzászólás
Kedves Messina!
Versed lázas hánykolódásra emlékeztet.
Az enyémre!
Köszönöm szépen.
Nekem nagyon jókor írtad, és tetted fel ezt a verset.
Szeretettel:
Ildikó