…földre hajlik a sötét
szemérmes combjai közt
büszkén lengeti
meredező árnyékát
az egyetlen utcai lámpa…
…jázmin illatú szellő
aszfalt porára kopogó
esőcseppeket ejteget
kátyúkba gyűjt
szomjazó csobbanást…
…menedékem a szék
lábai padlóba rekedtek
festett mozdulatlan
képet formál
ablakomon a külvilág…
… az ismerős fák
beleégnek a szemközti
ház falába mozdulatlan
ágaikat belepi a
málladozó vakolat…
…megdőlt kerítésbe
kapaszkodik egy részeg
bambán vigyorog
a láncát szaggató
üvöltő kuvaszra…
…minden éjjel egyforma
földre hajlik és
kéreget a sötét
mintha semmije sem volna…
…fázom takarj be
ringass hogy ne féljek…
1 hozzászólás
Remekül megírt vers. A képileg, és szerkezetileg emelve az est szomorkás hangulatát. A vége pedig arra a válasz. Nagyon jó vers.
szeretettel-panka