Némán hallgatom a csendesség szavát,
amit az alkony az éjnek ad át,
melynek köpenye terül rá
erre a sötétbe bújó világra.
A csillagok ott fen az égen
villognak a sötétségben.
A környéket sötétségbe
borítja az éj köpenye.
Erre csak egy-egy villamos döcög,
majd eltűnik a sötét árnyak mögött
és a komor házak teteje fölött
a Hold tűnik fel a csillagok között.
2 hozzászólás
Kedves Pecás!
Kellemes hangulatot áraszt a versed, nyugalmat, békességet. Gratulálok: Klári
Megnyugtató ez a csend amiről írsz kedves Pecás.
Jó volt olvasni.
Szeretettel gratulálok: Ica