és ülünk a vén diófa alatt,
reszkető kezem a tiédbe teszem,
s csak hallgatom szelíd szavad.
Ráncaimat már nem szégyellem,
mondod, neked így is szép vagyok,
arcomról a mélyülő árkokat
naponta többször lecsókolod.
Gyengéden kisimítod lelkem
jajongó gyűrődéseit,
miket belevasalt az élet,
s évtizedek mázsás terhei.
Ha majd megöregszünk,
tudom, nem is kell kérnem,
hogy te fogd le szemem,
amikor utam végéhez érek.
14 hozzászólás
Kedves Borostyán!
Újabb szép és megható vers Tőled 🙂
Üdv.: baracvirág
Kedves Barakvirág!
Köszönöm a látogatásodat:) Mindig jólesik!
Üdv: Borostyán
Gyönyörű vers. Különleges, ilyet csak mély érzésű ember írhat. Örülök, hogy olvashattam. Üdv Era
Kedves Era
Az érzéseim valóban mélyek, ezt Ő is tudja, s viszonozza:) Én örükhogy olvastál!
Üdv: Borostyán
"hogy te fogod le a szemem,
mikor utam végéhez érek"
ez a tudat
nagy nagy erőt adhat
szép versed
mélyen megérintett!:)
Kedves Dóra!
Igen, a gondolat megnyugtató, hogy a kedvesem velem lesz mindörökké:)
Üdv: Borostyán
"John Anderson, szívem!" Mintha a magyar párja lenne ez a vers.
Üdv, Poppy
Kedves Poppy!
Nagyon megtisztelő a véleményed:)
Üdv: Borostyán
Idillikus hangulatot gerjesztő sorok.Most már azt sem bánom hogy öregszem.Grt.Z
Kedves Zarzwiecky!
Csak a test öregszik, a lélek fiatal maradhat, ha úgy akarjuk:) Míg a halál el nem választ…
Üdv: Borostyán
Kívánom, hogy legyen ilyen az öregkorod. Nincs is szebb, mint ketten együtt végigjárni az élet rögös útját, és a végén kézenfogva tekinteni vissza a múltra.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Különösen igaz ez akkor, ha két ember élete második felében talált egymásra, tehát alapból kevesebb idő adatik nekik… mint a mi esetünkben… Sok mindenen átmentünk már mind a ketten, és bőven van mit adnunk egymásnak, már ami a gyengédséget, szeretetet illeti:)
Üdv: Borostyán
Ez valami gyönyörű!
Kedves Arany!
Még zavarba jövök ennyi dicsérettől:) Maradjunk annyiban, hogy szívből jött, és remélem, szívig is hatolt:)
Üdv: Borostyán