(ajánlva: az iránytűnek és a mágnesnek)
Vajon mit veszít el a hajós,
mikor a fároszt látja
előtte sötétkék ég, mögötte a pára,
talán csak vissza kellett volna fordulni.
Irányban kérdés nincs
mégis merre húz, nem tudnók.
Csillagokhoz tarts –mondják,
a csapást az jelzi;
hullámok szirtjei habár
egyre sebzik oldalad fel, nem tágítasz
pedig szűkül a horizont –
jön a vihar.
Pirkadás
Árbocod a vöröslő eget hasítja
ketté a sós vizet
vitorlát áztatja, a fedélzeten
serceg a szú, ő is élni akar
nem zavarja a vihar.
Sír a tetű, de csak mert éhes,
másra nem képes,
apró ízét sem mozdítja:
a kapitány öreg.
A deszkákban csönd ül,
fáradt a penész,
„már ahhoz is gyenge vagy,
hogy föleméssz?”
1 hozzászólás
Van egy különös -tán szatirikus- hangulata és ezért ad valami furcsa pluszt.
Szerintem nem rosz:ruca