Még csend van. Itt még csend van.
Olyan ez, mint a színpad –
Füstfelhőt szelő, lassú, vöröses
Fénycsóvák világítják meg az
Embert… Mindenki rám figyel.
Mindenki hall és mindenki lát…
Egyedül jutottam el eddig és
Egyedül is megyek tovább.
Bizony, megnőtt a felelősség,
Már nem egy rozoga fapadon
Játszom bábokkal a Piroskát és a farkast –
Itt már magammal játszok egy életet.
5 hozzászólás
Szia!
Júúj, ez ütött… Jó átvezetés, tetszik az egész, a zaklatottság a sorok között, tényleg jó!
Kini
Tényleg remek lett! Az utolsó három sor zseniális. Gratulálok!:)
Kedves Barát(h)om! 🙂
Nem kifejezetten ehhez a versedhez szólnék, inkább mindegyiken keresztül hozzád:
Már egy ideje figyelem a verseidet, mindegyikhez volt szerencsém és nem egynél azt éreztem, hogy fel kell nőnöm még hozzájuk. Mélyen elgondolkodtatóak az írásaid és nyomott hagysz az emberben, hiszen eszembe jutsz olykor hétköznapokon, illetve a verseid persze. És ettől olyan jó az egész. Így hatásos.
Kíváncsi lennék, ha már ilyen idősen így ki tudod fejezni magad mi lesz például 20 év múlva. Remélem eljutsz odáig, hogy az utókor számára valami olyan maradandót alkothass, hogy az irodalomban jegyezzék majd a neved. Tényleg kívánom, hogy tehetséged végül révbe érjen.
Üdvözlettel: Hanna
Megint odatetted a keerű csattanót a végére, ami kicsit fejreejti az olvasót.
Nagyon jó írás!
H.
Kedves Amigoh!
Komoly vers. Letaglózó.Jó írás.
Ági