Rideg kockakövekbe zárt hideg.
A még meleg, lélegző lét remeg.
A fény, mint éles penge
a szembe hasít.
Szúró szag terjeng, s lassan
a sűrű, sötét semmibe taszít.
Szigorú szike szántja a bőrt,
sebet ejt,
világnak tárja, mi mindent
rejt az odabent.
Harmatos rózsatüdőben, kis, konok szív mocorog, s hol
barnul a máj meg a lép, zöld epe gyűjti levét.
Kék fonal ág-boga szőtte be mind, mint jó fagyökér a
dús televényt. Lassan ébredezem már, és
ráérzek arra, ahogy a visszazárt erekben
újra viszi-hozza életerőmet
a langy-meleg vér.
4 hozzászólás
Kedves Kati!
Csak ámulok, a tartalom és a rímek alkotta mondanivalód súlyos szavain, remek!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica! Nagyon köszönöm, hogy elolvastad. Régi negatív élmény, még csak most tudok róla írni.
Szeretettel: Kati
Mellbevágó.
A lélegzet-elállító tartalom és a csillogó költői megfogalmazás ellentéte folytán is súlyos.
Grat.: Á.E.
Köszönöm Emil. Az életet és annak a "veszélyeztetését" próbáltam az ellentéttel érzékeltetni.