Utolsó gondolatod
tette e helyt szentté;
és itt vált a sírhalmod
könnyektől tengerré.
A megboldogult órák
vissza már nem jönnek,
és szívemben a bóják
a mélybe merültek.
Egy láz lett az életem
álmom már égbe száll,
's remegő érverésem
haláltusában áll.
A könnyek megáradva
arcodon lefolynak;
a szíved vérben állva
szemek kialusznak.
Itt engem felemelt, egy
páratlan boldogság:
És teljesen szétfeslett
egy egész mennyország.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Hier!
Dem letzten Deingedenken
Ist dieser Ort geweiht;
Hier will ich mich versenken
In's Meer der Traurigkeit.
Hier lebt' ich sel'ge Stunden –
Sie kehren nimmermehr;
Das Herz kann nicht gesunden,
Die Welt ist todt und leer.
Ein Fieber ward mein Leben,
Mein Traum geht himmelwärts,
Die matten Pulse beben
Im letzten Todesschmerz.
Nun strömt, ihr Thränenfluthen,
Hinab in's Angesicht:
Hier mag das Herz verbluten,
Verglühn der Augen Licht.
Hier hat sich mir erhoben
Ein Glück, das keinem gleich:
Hier ist mir auch zerstoben
Ein ganzes Himmelreich
Írta:Helene Branco
4 hozzászólás
Kedves Tóni!
Erről a Branco-versről 2016.06.09.-i dátummal tettem fel itt fordítást.
Ha a fordításaink rímeit összeveted az eredeti vers rímeivel, milyen
különbséget látsz?
Napvilágos üdvözlettel Attila
Itt…!
Utolsó gondolatom
E szentelt helyre vitt;
Hogy merüljek fájdalom
Mély tengerébe itt.
Sok szép órát itt éltem,
De vissza egy se tér,
Beteggé vált a szívem,
Világom semmit ér.
Nagy lázban ég az éltem,
Az álmom égbe tűn,
A szívem lüktetése
Halál kínjával küzd.
A könnyei áradnak
Arcára – nincs remény:
Szívek itt megszakadnak,
Kihúny szemben a fény.
Hiába emelt itt fel
Az égig boldogság:
Hisz itt süllyedt végleg el,
Mire szívem úgy vágy.
______________________
Szalki Bernáth Attila
Hát, erős áthallások vannak egyes attilai és tónis sorok között…
(Utolsó gondolatod/m e szentelt helyre vitt/tette szent hellyé…)
(Felemelt… a boldogság…)
Ti/tá-ti/tá-ti/tá-ti
Ti/tá-ti/tá-ti/tá…
Akkor már legyek itt én is újra 2016. júniusából…
Itt!
E hely, mely őrzi titkod,
Emlékek bús tere;
Elnyelni engem itt fog
A könnyek tengere.
Itt boldog órák múltak,
Nem térnek vissza már,
S a szívem nem gyógyulhat,
E holt világ – sivár.
A létem lázas, égő,
Az álmom messze fenn,
Vibrál az ér, ez végső,
Halálos küzdelem.
Arcán a könny temérdek,
Két áradó patak,
Szívében vér, s a fények
Szemében alszanak.
Itt volt örömben részem,
Mi égbe fölemelt,
S itt bukta el reményem
A mennybemenetelt…