Úgy lüktet a szél, minden falevél
feljajdul az esteli csendben,
pattog a toboz, hangot viszonoz
tört sírokon szökdelő szellem.
Nincs szárnysuhogás, csak fogvacogás
– mint hóbagoly nappali kertben -,
a fejfa tövén sárgát vet a fény,
hullt csíkot a fürtömre csentem.
Most már a levél mind föld fele tér,
– szőnyeg ropog isteni rendben –
mit ősz betemet, mint holt szemedet
sokcsillagos, éteri csendem.
4 hozzászólás
Kedves Irén gyönyörű versedhez gratulálok.
Szeretettel: Györgyi
Nagyon szép!
Az a sokcsillagos éteri csend gyönyörű!Én is látom,könnyeken át ilyen.
Szeretettel üdv:Vali
Nagyon szép, kedves Irén.
A hangulata is megfogott…
Szeretettel!
Ida
Köszönöm szépen. Nagyon örülök, ha tetszett, ezen a szomorú napon.