csodáltam éjjel a nap erejét,
– síró némaság mosta át a számat –
hágva buzdítottam vérbő múzsámat,
fejje már kezembe keble tejét.
… kinyitván ablakom, megbánás keresztem…
amott kacsintott a facér halál,
ugrált, mint szűzleány a friss flaszteren;
víg lehetett, míg tollam élettelen,
de ma egy pöcényi papírban áll.
… öklendő imámat szabadon eresztem.