(Balázs Tibornak)
A templom kapuja tárva nyitva állt
Befészkelte magát a szörny
Egyszerű dolog, olyan alkotás
Emberarcú, észre sem venni
Csak a bőrömön éreztem
A sohasem szeretettett.
És felállt hátamon a szőr
Felállt a szegény templomban
A gyülekező térdepelők között
Olyan lángoló
Hideg maggal közepében
– Esküszöm, többször láttam
Mondta a szerző
– Sárkány, de nekünk
Nincs mitől félnünk
Szíve pitvarában
Őrködik az angyal
Nyugodtan beszélhettünk róla
Egyik kortárs költőnő
Megijedt, nehogy elszigeteljük
Elbújunk előle
Csak húzzunk már egy vonalat
Milliomos szörny előtt
Kimaradtak azok
Kikért a gyülekezett most nyomorog
A vonalra állva kiabáljunk
Lássak, tanuljanak, gyermekeink
Nem játék a sors
Színes játékszer
Függ, kockán forog!
Hozzá értem
És nem rántottam vissza kezem
A templomban szálló füsttől
A hagyományok ördögűző felhőjében
Tüzes tüskéi
Szögesdrótba álltak
Újból hallani a nem oly régi
56. hatos sortüzek hangját
Ej ti szegények, szegények
A szerző mellett ülve
Bertalan Tivadar szemében csillogott
Az a sok szegény legény
Senki sem látta az
Asztal alatt tördelő kezét
Sokat dolgozott értük
Közibük való
Mit is tudna mondani
Átélte, nehezen, de
Életben hagyták
Hirtelen Kertész Imrére gondoltam
A halálra ítélt
Szépet talált
A hóhér arcvonásában
És ha volt is, akkor még
Senki sem írt
A Stockholmi szindrómáról
Megint kútágasra szállt a sas
A templom szegénysége felett
Oly tiszta, édes anyatej szaga előtt
Bőrünkbe itatódott egyszerű illata
Mind azokra, kikre szegény,
Egyszerű, de tisztességes temetés vár.
Szó sem lehet profizmusról
Tudósok, éhező
Boldog pesszimisták
Bertalan Tivadar most sem tévedett
De igaz nagy szavak!
Ne is siras_distinctd őket Uram!
Alig élnek, korán mennek el
Még mindig nyitva a kapu
Mint minden szép napon
Az eső sem esett
A szörny is közöttünk térdepelt
Megszoktuk,
Már élni sem tudnánk nélküle
Szeret, hozzánk tért a házba
Ugandából is a halál, ide talált,
Ha nem is vagyunk csendesek!
Ahogyan a szerző írta
Ha vendéget vár
Mézes mázos szavak nélkül
Aznap is mély csendünket
Hoztuk a házba
Senki sem örült, nevetett
Szegény édesanyámat, édesapámat
Egy maroknyi ember, színész
Hogy megnevetette, megsiratgatta
Szomszédokkal együtt, az egész utcát
Ki nem látta a Tenkes kapitányát
A tüske várat, a csutakot, a szürke lót,
Bertalan! Lám mit tettél!
Hát nem volt neked elég
A te életed?
Miért tettél annyi szépet, jót?
Lám máig, is
Sokat, szépen dolgozol
Annyiért, miért annyira szenvedek!
Letérdepelni sem tudtam
Ő is, mindenki
Földön térdepelt
Nem is magyar szokás
Megcsókoltam keze
Föld illatat,
Hazámat
Édesanyámat
Édesapámat
És sírva mentem haza
1 hozzászólás
Komoly szép gondolatok, témához illő, fennkölt verselés. Élmény volt olvasni!
Üdv: én