Ismét itt…

Ismét itt, fáradtan és elgyötörve,
bágyadtan, elcsigázva… összetörve…
Sötét az éj, csendes a magány,
nincs több dallam, nincs már csalogány.

Hiányzik lénye, hiányzik a lány,
ki oly nékem mint haldokló tájnak az tündöklő napsugár…
Nélküle semmi vagyok, s nem más,
csak egy szenvedő, félkarú óriás.

Vele minden szebb, és sokkal egyszerűbb,
mellette újra dalolnak az égi csengettyűk…
Földöntúli szikra, ismert-ismeretlen ragyogás,
mindent elsöprő szédítő látomás.

Zöld fűben vidáman kergetőzve,
elfáradva… egymást ölelve…
Minden mást egészen elfeledve,
szerelemben boldogan szenderegve.

Kakas rikkant, szemem rebben,
szívem remeg, lelkem mereng.
…
…

Ismét itt… fáradtan és elgyötörve…
elcsigázva… összetörve…
Sötét az éj… csendes a magány…
nincs több dallam… nincs már csalogány…