Jaj a bánat!
Jajgat a fáj.
Kismadártestű szív
verdes a bordámra kiülve,
mintha repülve
könnyebb lenne a terhe,
a mindig befele gyömöszölt
szomorúság.
Mint göcsörtös fáról
az elszáradt ág,
úgy válik le rólam
a világ.
Csak a csupasz-csont-magány
marad helyette.
S ha egyszer helyembe
majd más kényszerül,
beleszelídül,
vagy jajongva
messzire menekül.
4 hozzászólás
Az tuti! Hű, lehet, hogy értem.
Köszönöm Edit, hogy itt jártál.
Kedves Kati!
Versedet nagy tetszéssel olvastam, ami furán hangozhat, figyelembe véve a téma velejét, ami ott van a címben. Maga a szöveg azonban annyira kiforrott és tetszetős, hogy mint verset, csakis széppel és jóval illethetem. Annál sajnálatosabb, hogy ezt a szépen szőtt gondolatsort, ezt a szép szövedéket olyan érzések ihlették, amelyek a "szomorúság", az "elszáradt ág", vagy a "csupasz-csont-magány" kifejezésekben öltenek testet. Azonban olvasóként mindenképpen köszönöm az élményt, a vers kiváló. Emberként pedig minden szépet és jót kívánok.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted a verset.
Üdv: Kati