Kapóra jött nekem e bánat,
hogy levelt Tőled hiába vártam.
Mert féltem szivem, mely repes feléd,
És éget, ha nem látlak én.
Szép nagy domb, melyre most mászom,
Megállnék, de nincs maradásom.
Féltem magam, és féltelek Téged,
hogy e domb, melyre hajt az ösztön,
Vesztem lesz és bele is döglöm.
Túl nagy lehet a hívás, hogy megkapjalak téged,
de vágyam hajt, mennem kell,
Ugye érted?
3 hozzászólás
Versed nem lenne rossz. Azonban bizonyos szavakra a gép is olyasmit válaszol, hogy "nem illik a képernyőre vetíteni". Nekem is az a véleményem, hogy a "döglöm" szót inkább kikerülném a helyedben, mivel a vers általában a szépirodalomhoz tartozik, s az ilyen szó nem tartozik a szép költői kifejezések közé! – Ügyesen ki is lehet kerülni.
Mint újonnan belépőt, hadd köszöntselek, s szeretném, ha jól éreznéd magad a Napvilág csoportjában!
Üdvözöllek: Kata
Köszönöm, hogy elolvastad, de az én véleményem az, hogy az nagyon is ide illik. Igaz a verset vagy húsz éve írtam, de nem vátoztatnék rajta ma sem.
És a kedves köszöntésedésedért is hálám fejezem ki!
Első olvasatra kicsit sértve éreztem magam, de rájöttem, hogy nincs okom rá. (Bár nem tudom, mit jelent: "a gép is")
Életemben kétszer hagytak el, ez volt az első és akkor szerettem meg ezt a gyönyörű szót: Érted. Amit lehet kérdezni, kiabálni, mondani… Ez a szó (is), amiért szeretem a magyar nyelvet.
Nem szeretném magam nagyokhoz hasonlítani, mert csak törpe vagyok, de egy szó nem a világ vége!
De a lényeg! Tisztelettel köszönöm!