Korán kell ma a reggeli kávé,
Kihűl, mint az arcomon hagyott puszik;
Minek édesíteni a napot?
Megrepedt bögre széle forrón ég,
Foltokat hagyok rajta,
Cseppekben jelenek meg.
Önmagamba öntöm, forró.
Zajosan csapódik az üresség,
Kong, a levegő már nem elég,
Kitölteni a teret nekem kell.
Talán össze fogom törni,
Talán össze kell törnöm,
Hogy kifolyjon minden keserűség.
2 hozzászólás
Alapvetően teszik, de valami mégse stimmel nekem. Még jövök, és elolvasom párszor, hátha rájövök.
Üdv,
Poppy
Hm, talán a rím nélküliség (többségében)?
Nem baj, ha nem tetszik, remélem, rájössz majd, és akkor majd megírod!:)