A halál a tiéd, s te a halálé vagy,
s édes e furcsa nász örök körforgása…
Azonos az ember élete, halála,
s ki tudja, hogy élet vagy halál e vigasz?
Dolgozol – pohárnok – fensőbb lények bálján,
vágyva titkon a kéjt mi velük s bennük ég,
s léted határán a rácsos vasajtón nézd,
hogy táncol vígan együtt farkas és bárány…
S vajon mi sarkantyúz fájón bordáidba,
hogy vágyva száguldj át életet s halált?
Öröknek hitt értékektől üres tarisznyád,
gyufaárus lányként te maradsz a fagyban,
mert végül az élethez kevés volt a láng…
1 hozzászólás
Ó…kedves András!
Fájó, szomorúan szép alkotás…
Azért tudd! Biztos vagyok abban, nem üres a tarisznyád!
Örök értékek lapulnak alján, melyek az éltet táplálják…
Fellobbanhat még az a láng…
Azért az esőtől, vihartól óvd, vigyázd! 🙂