Valahányszor látlak, vagy eszembe jutsz,
Mint néma sikoly, a fülemen át futsz,
Szaladsz, szaladsz, reméled nem ér el senki,
Megállsz, a fejedből bambán tekintesz ki.
Körbe nézel, s már nem találsz mást,
Önmagadból kifordulva te vagy akit látsz,
S elgondolkodsz, ki lehet ő,
Károkozó vagy jótevő?
De csak rajtad áll, hogy honnan nézed,
ha magadba figyelsz, melyiket érzed.
Mert nem tudod, a jót lásd, vagy a rosszat,
Az örök jótevőt, vagy a csalfa gonoszat.
Egyedül neked van szemed ehhez,
S ha valaki egy kérdést neked szegez:
Válaszolnod kell, s választanod,
S önmagadban ezt alátámasztanod.
Ki vagy te? Miért vagy te?
S ki, az, ki e kérdést neked szegezte?
5 hozzászólás
Mint a saját farkát kergető kígyó – ha csak szaladunk körbe körbe, soha nem tudjuk meg, kik vagyunk, és miért vasgyunk.
Már az is jó, ha valaki ezt a kérdést fel tudja tenni – aztán jön a nehezebb rész a válaszadás – önmagadnak és másoknak.
Jó gondolatébresztő vers volt, köszönöm!
Szeretettel
W
Én köszönöm a hozzászólásod, kedves weiland 🙂
Ez így igaz. Sokszor nem tudunk választ adni arra, hogy kik is vagyunk.
Nagyon jó vers, tetszik. Örömmel olvastalak.
A legfontosabb kérdés, és olyan nehéz rá választ találni.
Nagyon jó vers, gratula!
Azért az is érdekes, hogy ki az, aki kérdezte… Önmagunktól kérdezve inkább bizonytalanságot, másoktól megkérdezvén bizalmatlanságot jelez… Szép, elgondolkodtató vers..