Ingoványos az erdő,
kereslek, s kérdezlek,
de válaszaidtól csak eltévedek.
Ha tudnám meddig menjek,
nem adnám fel,
de el kell engeljelek,
mert hiába kapaszkodom szavaidba,
azok csak rohadó gyökerek,
s nekem már magamért kell tennem,
hogy lelkem e mocsárból kiútra leljen,
mielőtt életed fénytelensége
végképp elnyel.
05. 01. 2024.
7 hozzászólás
“nekem már magamért kell tennem,
hogy lelkem e mocsárból kiútra leljen,
mielőtt életed fénytelensége
végképp elnyel.”
Nagyszerű sorok. Tetszéssel és szeretettel: Rita 🙂
Kedves Hayal!
Versed “jó adag” csalódás és reményvesztettség járja át, bár a végén megadod magadnak a lehetőséget egy reménytelibb létre…
Remek sorok!
Üdv
leslie
Kedves Hayal!
Nagyon öszinte sorok!
Néha ez az egyetlen kiút,ahogy írod is:
“s nekem már magamért kell tennem,
hogy lelkem e mocsárból kiútra leljen,”
A legjobbakat!
Legyen szép napod!
Üdv:sailor
Kedves Hayal!
Rezignált alkotás, kétségbeesés és eltökéltség sugárzik belőle egyszerre.
Remélem sikerül időben átmentened magad a napos oldalra.
Szeretettel gratulálok alkotásodhoz.
M.
Kedves Hayal!
Nem bölcselkedni akarok, de az élet már csak ilyen, egyszer fent, egyszer lent. Nagyon sajnálom, hogy ilyesmit kell érezned. Kívánom, hogy azzal, hogy kiírtad magadból, közelebb jön a megoldás is. Egy boldogabb újév reményében köszöntelek: pusztai
Köszönöm, en is remelem hogy jobb lesz a jövő!
H.
Kedves Hayal! Szeretettel olvastam versedet, remélem megtaláltad a kiutat, hiszen elsősorban azért születtél, hogy a magad választott úton járj. HIdd el majd azon az úton találkozol azokkal, akikkel kell. Szeretettel Edit