Bíborhangon kiált rám
a holnap alkonya:
Szomorúságod felejtsd,
nem jutsz vele sehova!
Csendes eső öntözi
lelkem foltos tavaszát,
kibújnak kis virágok,
simogatják bársonyát.
Holnapután ki tudja…
merre fúj el majd a szél,
remélem nem hamvaimat
porlasztja majd szerteszét.
Boldogságos pillanatok
zamatát még ízlelném,
zavarodott aggkoromat
ha lesz…elfeledném.