Lehullt az éj, álmodozom.
Hallgat a csend. Lélekharang
hangja úszik távol. Fázom.
Az út felől kutya vonyít,
száraz kóró parazsat szít.
Remény-fa reszket, a farsang
még távoli jövőt vidít.
Nyakam köré hálót szorít
sűrű sötét. Magánykígyó
tekergőzik, álmot borít.
Emlékszárnyon repül felém
régmúlt zene, éj mezején
illatozik fehér cipó.
Anyám szárít a kemencén.
Évtizedek köde vakít,
elmúlt telek karácsonya
szívembe mély sebet hasít.
Apám lapát nyelét fúrja,
fenyő ágát beleszúrja,
kinn a havon a lábnyoma.
Szeretete feszes húrja
kisgyermeke szemét hunyja…
Óh, de régen nincs köztünk már,
szegény család karácsonya
rég elkopott. Fentről nézi
amint felnőtt fia kéri
Istenét, hogy jöjjön a nyár,
s tüzelőjét osztva méri.
Mást szánt neki: Legyen boldog!
Állítson majd valódi fát,
kerüljék a komor gondok.
Nevessenek unokái,
csillogjanak fenyőfái.
Ehessenek kövér libát,
ne múljanak szép órái.
8 hozzászólás
Megható emlékezés kedves István. Elmélázom…
Szeretettel:Selanne
Köszönöm szépen a látogatást, kedves Selanne! Áldott ünnepeket kívánok!
Szeretettel: István
Fájdalmasan szép, ugyanakkor gyönyörű emlékezés ez a vers.
Az az életünk amire emlékezünk, s lám emlékeidből adsz mindenkinek…
Jól van ez így…
Remek versedhez szeretettel gratulálok!
Üdv: András
Kedves András, Neked is köszönöm szépen a látogatást, örülök, hogy tetszett!
Áldott ünnepeket kívánok! Szeretettel: István
Ez nagyon szép! Különösen tetszett a "remény-fa" kifejezés.
De az egész mű csodás!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Kedves Fél-X, köszönöm szépen a látogatást, és hogy ilyen nagyra értékelted a verset!
Áldott ünnepeket kívánok! István
Nos, nevessenek.. és csillogjanak..
Szép sorok. szeretettel, Zsenál
Kedves Zsenál, köszönöm szépen, hogy meglátogattál! Szeretettel: István