Der Esel
Hab nichts, mich dran zu freuen,
Bin dumm und ungestalt,
Ohn Mut und ohn Gewalt;
Mein spotten, und mich scheuen
Die Menschen, jung und alt;
Bin weder warm noch kalt;
Hab nichts, mich dran zu freuen,
Bin dumm und ungestalt;
Muss Stroh und Disteln käuen;
Werd unter Säcken alt –
Ah, die Natur schuf mich im Grimme!
Sie gab mir nichts, als eine schöne Stimme
Matthias Claudius
A szamár
Nincs semmim, amin örülhetek,
ostoba vagyok, és egy csúfság,
se hatalmam, se bátorság;
Csúfolnak, hogy üvölthetek
úgy fél tőlem már mindenki;
Tél és nyár is, csak ezt zengi;
Nincs semmim, amin örülhetek,
ostoba vagyok és egy csúfság,
csak szalmát, bogáncsot ehetek;
zsákok alatt ér az aggság –
Természet engem mérgében alkotott
nem adott semmi mást, csak egy szép hangot.
Fordította Mucsi Antal
7 hozzászólás
Kedves Tóni!
2007-es kötetemben szerepel ez a fordítás.Íme:
A ( szomorú ) szamár
( Matthias Claudius: Der Esel )
Miért lennék vidám,
Buta s csúf vagyok én;
Merszem s erőm sincs ám;
Gúnyol, s utálva néz
Az agg meg az ifjú;
Nem jó se így, se úgy;
Miért lennék vidám,
Buta s csúf vagyok én;
Étkem szalma, bogáncs;
S vénné húz le a zsák –
Kit természet dühében formált!
Nem adván neki mást, csak a szép hangját.
Kedves Attila!
Tudod, már többször írtam is, és soha sem valami jobb, vagy szebb fordítást akartam/akarok írni, mint egy másik, hanem olyant, ami a a név nélkül is rám vall, minden sorral, minden hibámmal. Nekem egyszerűen örömet ad a fordítás. És ezért is már az elejében megfogadtam, hogy sohasem olvasok el a versnél amelyet fordítani akarok, egy másik ember fordítását, és mivel sohasem tudom kitől is fogok még fordítani, így hát nem olvasok egyetlenegy fordítást sem senkitől. Amikor már átfordítottam akkor igen, de akkor sem változtatok az enyémen. Tudom nem tökéletesek, de én sem vagyok az. A te fordításod más, de tetszik.
Köszönöm, hogy írtál és üdv Tóni
Kedves Tóni!
Egyszer azt kérdezte tőlem unokanővérem lánya,
miért a szamár a kedvenc állatom.Gondolom azért,
válaszoltam mert egy szamár maga a megtestesült
tökéletlenség, olyan, mint én.
(Erről ennyit kedves elvtársak.)
Üdvözöl Attila
Kedves Attila!
Kedves Attila!
Másnap a reggeliné mellé ültem, és az akkori német dadogásommal megkérdeztem tőle azzal a kifogással, hogy én nem értem meg, miét is csinálja ezt, hiszen ha mindig az ötfrankost tartaná meg, sokkal jobban járna.
Rám nézett, és egyszerre úgy láttam mintha a szemei értelmesen csillognának, és így felelt:
Igazad van, Tóni, három frankkal több, de itt az a kérdés, hogy meddig. Ameddig én a két frankost választom, mindig akad egy pár aki ki akarja próbálni velem, mert kételkednek az ép eszűségemben. Ha azonban az ötfrankosat venném el mindig, akkor hamar vége lenne e pénzkeresés lehetőségének, mert normálisnak néznének, és senki sem akarna játszani velem. Ezt itt népi nyelven: Paraszti okosságnak is hívják.
Baráti üdvözlettel Tóni
Kedves Attila!
A tudomány már bebizonyította, hogy tökéletes tökéletesség nem létezik, és ha az nem létezik, akkor nem létezhet a tökéletes tökéletlenség sem. Ezt már az első itt töltött éveimben megtanultam. Ott ahol elkezdtem dolgozni, több ezer munkása volt a gyárnak, volt ott egy fiatal ember, akire mindenki azt mondta, hogy nem normális. De hát, hogy tudjátok ti azt, miben mutatkozik meg. Próbád csak te is ki, mondták nekem, és akkor magad is meglátod. Adj neki egy ötfrankost, és egy kétfrankost, és mond neki amelyiket akarja megtarthatja magának, a másikat adja vissza, és ő mindig mindenkinek az ötfrankost adja vissza. Megjegyzem akkor az órabérem pontosan öt frank volt. És valóban úgy is történt. Folyt.
Kedves Tóni!
Nagyon jó a fordításod, tetszik:)
Ami még jobban tetszik: az alázat, ami benned van. Nem akarsz senkit sem túlszárnyalni, nem akarsz a legjobb lenni a fordítók közül, csupán a saját gyönyörűségedre teszed, amit teszel, nem várod emberek dicséretét… Nagyon szép példát mutatsz, ezt meg kellett írnom…
Üdv: Klári
Kedves Klára!
Ez talán nem is alázat, hanem a gyerekkorom óta belémvert, hivatalosan úgynevezett, kisebbségi komplexus, amelytől sohasem tudtam, és nem is fogok tudni megszabadulni. Gyerekkoromban senki sem vett senkinek, dobálva voltam ide-oda, az iskolába is mindig az utosó padba tettek, és még ma is kerülöm a nyilvánosságot. December óta ötször voltam otthon, mindig címekkel telepakolva, az íróklub tagjaitól, egy látogatást tettem az egyik tagnál, két alkalommal is, de a benyomásom, annak ellenére, hogy nincs semm kézzelfogható érvelésem, de azóta még mélyebbre süllyedtem. Nyilvános esték is voltak, ott is voltam, de nem volt merszem bemenni. Pályázatra sohase írtam, egy újságnak sem küldtem sohe el a verseimet, és könyvet sem akarok kiadni.
Köszönöm, a véleményedet, nagyon is jó jesett, és üdv Tóni