Morcos Medve barlangjába belesett a Napsugár;
tányértalpú durcás arcán mosolyt miért nem talál?
– Sosem tudom átaludni télre rendelt álmomat,
hiába is számolgatok vég nélkül bárányokat!
Elkopott a vastag bundám, csíp a barlang hidege,
aludni ily csapások közt kinek lenne idege?
– No de Mackó, nincs is már tél! – ujjongott a Napsugár –
Barlangodnak falán kívül tavasz édes íze vár!
Vastag bundád kár siratnod, átveszem a szerepét:
simogató sugaramban viszontérzed melegét!
Méh Marciék finom méze rég elkészült, csak Neked!
Mikor ennyi csoda vár kinn, aludnod már nem lehet!
Morcos Medve előcammog, s mert nem csal a szimata,
Ő is érzi már a tavaszt – a Napnak van igaza!
Szembe néz a Napsugárral, durcás arca felderül,
friss fű paplan-puha réten kényelmesen elterül.
– Csak egy kicsit várj még, Tavasz! Kipihenem álmomat,
aztán felkeresem mind a legszebb medvelányokat!
(Látod már, mik meg nem esnek tavasszal a Nap alatt???)
5 hozzászólás
Már csak az igazi tavasz hiányzik!
Hát ez nagyszerű! Remek! Meg minden! 🙂 Nem csak a mackót, engem is felvidított! Téma, ritmus, rím, minden annyira egyben van! Gratula!!! Poppy
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Számomra meg az volt még külön boldogság, hogy ezt a képet találtam hozzá, mintha csak nekem találták volna ki!
Kedves Kalina!
Nagyon bájos lett ez a versikéd:) Akár ovis vers is lehetne, bár a srácok nem biztos, hogy értenék, mit akar Morcos Medve a medvelányoktól:)))
Üdv: Borostyán
Köszönöm! Ami az ovisokat illeti, az majd elválik, mert egy barátnőm, akinek óvónő az édesanyja, már lecsapott rá:D