MÁRCIUS 15-RE

1.
Pillanatképek – a hazaszeretetről

Az én hazám elfér a tenyeremben.
Az én hazám maga a tenyerem,
melybe belefér, ami éltet engem,
s adnak jó lelkek ismert tereken.

Az én hazám csupán kicsinyke házam,
öreg udvarom, kertem, annyi szín,
s ha már magasra szökken cseppnyi lázam,
a rendelőben tán szűnik a kín.

Hazámnak része: történelmi villa
fenn a hegyen és benne csillogás,
s a könyvekben István Árpádot hívja,
Táncsics kezében szakadt börtönrács.

Ki mondja azt, hogy nem lehetne enyém
Duna, Tisza s a kéklő Balaton,
Mátra, Alföld, kígyózó út peremén
autó, mely átvisz múlton, gondokon?

Itt éltek rég elpihent szeretteim,
itt váltott felnőttre gyerekkorom…
Tanítványok hívnak, ha pontos a rím.
Barátok kezét itt megfoghatom.

Ahányan vagyunk, annyi érzés újul
lelkünkben s gyermekünkbe plántált hit,
melytől unokák jövője megfordul ,
míg magyar szó magyarságra tanít.

+++

2. A szabadság mosolya

Emlékezés. Ünnepi perceket
tükröznek vissza komor, fényes arcok.
Hazáért folyt a vér s a lelkes harcok
jól megdöngettek ellenfeleket.

Hangzik a vers és szól a trombita…
Aztán csak csönd, Arad már gyászba omlik.
Szív megszakad. A néző letekint.
Oly ismerős a hősök névsora.

Összefogás és hazaszeretet
túlerővel szemben nem győzhetett,
felfénylik most egy nép áldozata.

Kibújás nincs, ma ünnepel a tér.
Az értelem múlt példáiból él…
Mosolyogjon ránk szabadságunk arca!