Szemem majd’ kifolyik, csak ebből tudom,
Hogy épp ébren vagyok, és nem álmodom.
Komisz határidő előttem lohol,
Mindketten tudjuk, hogy nem érem utol.
Nappalok, éjszakák mind összefolynak;
Csak ő áll előttem: nagy úr, a Holnap.
Tűz éget belülről: gyomrom háborog.
Addig nem kap enni, míg kész nem vagyok.
Meddig lesz ez még így? – Kérdem hirtelen;
Egyszerű a válasz: amíg van hitem.
Alkotni, miközben létem mostoha,
Hiszen épp ebben rejlik a csoda!
Ezt a nyűg életet nem adnám oda
Se pénzért, se másért, senkinek, soha.
2 hozzászólás
Kedves Travis!
Évközi feladat és diplomamunka leadás előtt én is mellőztem az alvást, mint úri luxust… tehát ismerem az érzést. 🙂 Az utolsó két sor különösen tetszett!
Üdv: AV
Nekem az egés vers tetszik. Érdemes versírással foglalkoznod. Persze, sokat kell írni és olvasni is verset és prózát, azzal szerzünk egyre több tapasztalatot, ami mindnkinek jól jön.
Üdvözlettel: Kata