Olyan volt, mintha közeledne
lassan, ingó árbócú hajón
táncolva, mint a forró déli szél,
ahogy szállt dús hajadban,
s az az illat újra megtalált.
Figyel belül a lélek zegzugain
a legeldugottabb mélységekből,
múltban szállva lassan,
rád és rám vár türelemmel,
s e világon nem maradt
más út csak az álom ahol
szólhat, és már olyan volt csak,
mintha hozzám beszélne,
de valahová messze, mögém
nézett, és eltünt ősök
barlangjaiban, ahonnan
áramlottak az újak, s ahol
titeket is mind láttalak,
s látlak örökké.
Lassan visszaérek a szép
kamaszévek koncertjeihez
Alföldi papucsban,
falamról nem fogynak a hősök,
s a kék motorral én szállok
a mozdulatlan képen feléd,
örökre. S a fiatal mosolyok
fogai közül elfolyt az idő…
8 hozzászólás
Uh, András, igen, ott voltam én is, alföldi papucsban… nagyon jó vers, teljesen belevontál a hangulatba, és ma félek visszanézni, fáj kicsit. Nagyon jó vers.
aLéb
bátorság kell, hogy vissza nézzünk valóban… hisz az ember legszívesebben ottragadna egy időre…
köszönöm, hogy olvastad
valóban nagyon hatásos vers, gratulálok András:)
köszönöm, kedves sleepwell:)
Bölcs…ez jutott eszembe.
És hiány…amit kicsit most pótoltál…
Igazi élmény volt a versed..kkk..
Üdvi: d.p.
örülök, hogy tetszett:)
álom, múlt, emlékek…vissza valahonnan, valahova…csak egy kicsi, csak még egy pillanatra…az utolsó esélyt is megragadva…vagy ha már nem is az esélyt, akkor egy képkeretbe festett arcot, mosolyt…
Szép sorok!
H.
valahogy így már, igen… köszi