amit látok, tágítja ismeretem.
Lelken fog, beismerem,
jó segítőm s gyógyszerem.
Magányra is vegyszerem.
Megvonási tünetem,
álmomban is kergetem.
Néha ráülök s restellem,
miért nem szem a fenekem?
Vagyok-e méltó, hogy műveljem?
S lesz-e oly kedves, ragyogó
néked, mint tintába áztatott
csillagod feletted?
Ezt nem tudhatom,
de állítom, ez szerelem,
mi leszögezi életem.
1 hozzászólás
Szia, Andi!
Ez a szerelem inkább felszabadít, mintsem leszögez (mint ahogy tanulmányai is – legyen autodidakta vagy bármilyen – inkább tágítják a teret az ember körül, mintsem beszűkítsék azt), legalábbis én így élem meg. De mind másképp láthatjuk.
Tetszett a versed.
Üdv: Laca 🙂