Színehagyott foltos ruhája
Megfáradt vén inakat takar
Gyűrött arcán ritkás szakálla
Se nőni se múlni nem akar
Kabátja rossz madzaggal zárva
Cipője elrongyolt színtelen
Bozontos nyíratlan hajába
Kósza szél motoz türelmesen
Szeméből cél remény kikopott
Hiába szó, ígéret árja
Nyomorúsága örök, megszokott
Útját közömbösen járja
Életének dacos folyása
Nem érdeme szerint adatott
Csorbult a jó sors látomása
És megtévedtek a csillagok
Szíve, teste megöregedett
Vágya csak megváltó gyors halál
E világra miért született
Se választ se gyógyírt nem talál
Ha távol földi létezéstől
Az idő majd örökre megáll
S elcsigázott vénült testéből
Sebzett lelke végtelenbe száll
Nézi majd torzonborz alakját
Rossz ruháját a meggyötört testen
Rámondva megkésett áldását
Tűnődve balsorsán az isten
7 hozzászólás
Kedves Zsenál !
Nagyon mély és nagyon fájó gondolatok, remek "köntösben".
Különösen tetszik, hogy nincs írásjel.
Remek vers.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm, hogy nálam jártál kedves Zsu és az értékelésed is.
Üdv. Zsenál
Szia!
Ez egy zseniális vers! Viszont nekem meg nagyon hiányzik a központozás, és zavar az állandó nagybetűvel kezdés. Nagyon megérdemelné ez a remek vers gatyába rázást. Mindezzel együtt nagyon-nagyon tetszik!!!
Üdv
Zoli
Üdvözöllek kedves Zoli !
Örülök, hogy tetszett amit írtam. A "gatyába rázást" is elfogadom de én már csak így írok -ha tudok-. A kis vagy nagybetűzés idegen tőlem és helyességét sem igen ismerem.
Üdvözlettel, Zsenál
Kedves Zsenál! Élethű , eleven képet rajzoltál a nyomorult, elesett öregemberről. Festeni sem lehetne hűbbet. Maga a vers is nagyon szép, magával ragadó. Többször elolvastam és a szívemig hatolt. Szeretettel gratulálok: Ilike
Köszönöm kedves soraidat Ilike, igazán jól estek.
Üdvözlettel, Zsenál
Szívszorító. szép vers frappáns lezárással. Kedvenc.