A lángoló nap égi rokkáján sodorja
az ősz fény-szórt aranyszálait guzsalyra.
A permetező eső szivárvány szilánkja
ragyog az álomba merülő világra.
A föld kifordítja sötétzöld-köpönyegét,
korhadó ágcsontváz roppan lépted alatt,
az ősz suttogva lustán settenkedik melléd,
hajadba szikkadt-száraz falevél ragad.
6 hozzászólás
Nagyon szép képek, különösen az égi rokka… A második versszak harmadik sorának végére én a "feléd" szót tettem volna, mert szerintem jobban rímel a "köpönyegét"-re. De ez az én meglátásom. A te versed pedig remek!
Szeretettel: Klári
Köszönöm Klári, a te verziód valóban jobban rímel, dehát még én sem vagyok tökéletes. :)))))
csak vicc volt.
szeretettel. Erika
No igen, szépen, lassan és visszavonhatatlanul mellénk szegődik az ősz…Szép képeket festettél soraiddal…
üdv
leslie
köszönöm leslie! 🙂
Kedves Boszika!
Szép képeid, különleges jelzőid egyedivé teszik versedet. Tetszett, ahogy elénk festetted az őszt.
Szeretettel: Zsóka
Köszönöm, kedves vagy, Zsóka! 🙂
szeretettel. Erika