Az álmomat el nem veheted,
Azért, mert neked nincs,
Ez az egyetlen mi jutott nekem,
Az egyedüli kincs.
Hagyd, hogy repüljek, ne húzz vissza a földre,
Ne félj, nem szárnyalok majd én sem örökre.
Csak egy percre vágyom, egy napra, vagy hétre,
Vagy ha nem túl sok, talán egyetlen évre,
Amíg úgy élhetek, hogy hiszek magamban,
S nem ugrassz elém folyton rémalakban.
A szárnyaimat tördesed, s így nem tudok szállni;
Gyenge hozzá lábam, nehéz a földön járni.
De néha kell, s míg segítene két szárnyam,
Te botot adnál cserébe, hogy a súlyt, mi nyomja vállam
Könnyebben cipeljem.
Nem kell már a hit, sem tőled, sem mástól,
A jövőtől kapom, a holnaptól, s a mától.
Nem e földhöz ragadt egyszerű lelkektől,
Hanem a szívemben élő igaz szeretettől.