Ott ahol a szőke Tisza
még ma is oly kedélyesen hömpölyög,
ott a szomorú fűzfák alatt
a magyar, ma már keservesen nyöszörög,
ott ahol régen a hazám volt
ahol szegény, de boldog emberek éltek,
ott, a szomszéd még barát volt
és a holnap reggeltől, ők sohasem féltek.
Ott ahol tegnap még
a régen elfeledt emlékeket reméltem,
ott ahol a gyermekkor
boldog és felejthetetlen éveit átéltem,
ott ahol engem anyám
a kanyargós Tisza partján világra hozott,
ott a legszebb álmom
a jövőben nekem örökre búcsút mondott
Egy szép napon talán
még egyszer majd én is haza megyek,
egy szép napon talán
nem lesznek ott azok a magas hegyek,
egy szép napon talán
a hazám is elismer majd végre engem,
és akkor talán én is
az idős életem újból elölről elkezdem.
De ma még mindennap
csak tovább álmodok a szőke Tiszáról,
és mindennap többször
a felette szálldogáló millió Tiszavirágról,
majd magam előtt látom
vízből felugráló ezüstösen fénylő halakat,
és a reggeli napfényben
a régen elhagyott otthoni kicsiny falunkat.
8 hozzászólás
Honvágy ízű Kedves Tóni a vers, és kívánom versedben leírtak, mielőbb váljanak valóra.
Szeretetel:Marietta
Kedves Marietta!
Azt hiszem ezt a verset inkább a csalódás az otthoni napokban iratta velem, mint a honvágy, habár alapjában véve, mégis a honvágy volt az inditó oka, és a honvágy elvárásának a nem beteljesedése. De nem akarok gyors levonást venni, mert a csalódás, a méreg, azok mindig rosz tanácsadók, meg kell tudnom várni, egy bizonyos időt, mig józan ésszel és nem csak a kapott, igen strapacirozott érzéseimen keresztül gondolkodom.
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Így van Tóni. Tisztáznod kell magadban, hogy miben is csalódtál végül.
A messzeség és az idő sok mindent megszépít….
Sokszor azt ami az emlékeinkben él, visszamenvén, már nem találjuk, hisz nem is találhatjuk. Az akkor volt. Ma meg ma van…
Kedves Szusi!
Igazad van.letisztáztam magamban, úgy, ahogy, és le ís írtam a ma feltett versemben, remélem segít.
Köszönöm, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Hidd el, én is így vagyok ezzel, hiszen minden megváltozott, pedig én ma is itt élek. Mégis más, másképpen süt a Nap, másként ringat a folyó ha úszni megyek. Pedig, valószínű, hogy én változtam, öregedtem, s bizony nagyon nehéz itt az élet. Gyakorta arra gondolok, jobban tette aki… de ezt nem folytatom, hiszen tudod mire gondolok.
Szépen szólnak gondolataid ebben a versben is.
Ölellek: pipacs 🙂
Kedves Tóni!
A szülőföld emléke egy egész életen át köti az embert. Ettől a vágytól nem lehet szabadulni, csak elfojtani lehet, de az csak még boldogtalanabbá tesz.
Én is szívből kívánom és remélem, hogy álmaid beteljesedhetned, és vissza térhetsz oda, ahonnan elindultál. Mindenféle rossz érzés nélkül.
Hiszen te is magyar vagy, különb sok mindenkinél.
És úgy kap szép keretet az élet, ha a vándor egy nap visszatér.
Üdv.:Tamás
Kedves Pipacs!
Hogy milyen nehéz ott az élet, most a saját szememmel volt alkalmam látni, és talán még most jobban megértem, egy rrégi versemnek, Este ha lefekszem, két sorát amikor azt írtam:
"A legnagyobb fájdalom és az a legborzasztóbb nekem,
Ha látom a sérülést, és nincs orvosságom a sebre.!
…és most annyi sebet láttam otthon, és nem volt minde "orvosságom"…
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni
Kedves Tamás!
Ma már nem is okolom őket a történtekért. Talán akkor minden nagyon friss volt, és fájt is. De most egy ídő után, mint ahogy ebbe a versben, és a maiban is megírtam, az embernek tisztában kell lenni, magával, és akkor könnyebb a másikat is megérteni. És mint ahogy írtam is, Az élet pokoltüzében, című versemben:
"Az élet, az egy kegyetlen szobrász
az egykori szépből egy csúfat formál,"
…éa mikor a fiatalkori fényképet összehasonlitottam a maival sok mindent megértettem..
Köszönöm, hogy írtál, és
üdv Tóni