Felébredt az egész
Föld, a hamvas, zsenge éden.
Kitárta a lelkét
a vidám, selymes napfényben.
Gyökerek nyújtóznak,
kíváncsian leskelődnek.
Szárak kandikálnak
rügyek csöndben szemlélődnek.
Kipihente magát
vörös mókus is a télen.
Dúdolja szív dalát
szelíd nősténynek a réten.
Udvarlás hevében
kergetőznek az avarban.
Varázs ül szemében
sokat sejtető zavarban.
Dalol a rengeteg,
mező illatát fújja szél.
Madarak zengenek,
rózsás remény is újra kél.
6 hozzászólás
Kedves Zsuzsa!
Igen, a természetben talán még ott az Éden. Én is szeretek elmerülni benne, s eggyé válnék vele, ha tudnék…
Szép versed örömöt adott.
Szeretettel: Laca 🙂
Kedves Laca! Igen a természet megnyugtat, még ha csak pár percet is fürdőzöm benne. Köszönöm kedves szavaid, örömet szerezél vele! 🙂 Zsuzsa
Zsuzsa!
Ma eddig a Te versed tetszett a legjobban. Valahogy sodort magával, éreztem, ahogyan éled a természet. Elementáris hatással volt rám. Köszönöm szépen, hogy olvashattam.
Gratulálok: Melinda
Drága Melinda! Nagyon szépen köszönöm a gratulációt, nagyon jól esett! 🙂
A tavasz ihleti a leginkább reményteljes verseket. Versed olvastán bennem is feléledt. 🙂
Gratulálok! Klári
Köszönöm kedves szavaid: Zsuzsa