Lapít most az este…
Nyűszít a szenvedés,
végtelen fájdalom,
reszkető könyörgés.
Kegyetlenség tombol
e késői órán,
eltakarná szemét
mélysötét trónusán.
Átjárja a lényét
mélyen, keservesen,
nem tudja mit tegyen,
hogyan is segítsen…
Fekzokog a panasz,
utolsót jajdulván,
mint sikoltó akkord
némuló zongorán.
Ekkor az éjszaka
feketén, fájóan,
ráborul a kínra,
betakarja lágyan.
13 hozzászólás
Kedves Judit!
Mélységes szomorúságot érzek. ha engem valami bánat gyötör így érzek én is ahogy fájdalmas versedet olvastam. Szebb nyugodt estéket kívánok!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Van úgy, hogy a fájdalom késztet versírásra bennünket…
Szeretettel, Judit
Igen, sajnos van ez így!
Az éjszaka mindig különös!
Gyönyörű sorok!
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Kedves Zsolt!
Valóban, így van és a legszomorúbb, hogy valós események ihlették…
Köszönöm, Judit
Kedves Fél-X!
Megindító vers. Mély érzelmeket takar. Tele van feszültséggel, a végén mégis ott az enyhülés reménye. Egy elütésre azért felhívnám a figyelmedet: "Fekzokog a panasz," Gondolom "felzokog" akart lenni.
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoneix!
Nagyon köszönöm, ki fogom javítani az elütést!
Szeretettel, Judit
Végtelenül szomorú vers kedves Judit, de még fájdalmában is gyönyörű.
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs, nagyon köszönöm!
Szeretettel, Judit
Jó ég, most látom, hogy Fél-X-ként szólítottalak meg. Ne haragudj!! Előtte az ő művét olvastam, biztos azért! Még egyszer ezer bocsánat kedves Judit!
Meg van bocsátjtva…
Üdv, Judit
Meg van bocsájtva…
Üdv, Judit 🙂
Nagyon szomorú írás kedves Judit!
Szebb napokat kívánok!
Szeretettel: Tünde
Köszönöm kedves Tünde!
Szeretettel, Judit