A sötétben lopódzik két szekér fegyveres
Szívükben gyűlölet, kezükben fegyverek
Szárazajtán még nem sejtik az emberek
Hogy közelednek a faluhoz a halál szekerek
De holnap már dolgozik a hóhér
Dörögnek a gyilkos fegyverek
Egy asszony és tizenkét gyermek
Vérébe dermedve, a földön szendereg
Ki tette ezt? Mi tudjuk magyarok!
Láttuk, ahogy az ártatlan gyermek
Anyához könyörgött, de a tőkére hajolt
Háromszor csapott le a hóhér fejszéje
A fiú még akkor sem volt halott
Nem volt kegyelem megkellett haljon
A gyáva hóhér keze vádlón véres lett
A vér láttán bambán sikoltva nevetett
Egy csoport némber, és a halált osztó
Két szekérnyi gyilkos, voluntarfegyveres
Gyalázatos rágalommal törtek ránk
Felírták gyorsan az ártatlan neveket
Meg kellett halniuk, mert magyarok
Koccintott borával a részeg kapitány
Vigyorgott bambán, civil és fegyveres
És közbeszólt egy hang: írjátok, ha magyar
A fejszét már élezzük, golyónk van elég
Hadd folyjon patakba a magyar honfivér
Ha fejüket szeli bárdjával a szívtelen hóhér
A fegyverek betöltve várták a reggelt
A magyar rabok, bilincsbe verve, véresen
Várták kegyetlen sorsuk beteljesedését
Egy falu népe hangos jajjal zengte
A halálba menők gyászos énekét.
A Nap az égen tüzesen lángolt
Összekötött kézzel, szinte meztelen
Félig élve, félig agyonverve
Sárral, vérrel testük bekenve
Álltak az elitéltek a hóhérjaik elé.
Ünnepelt a bosszú és ujjongott
Egy csoport gyilkos senki
A lelküket, hogy dobja ki az Ég
Ha törvény lesz e földön egyszer
Félni fogják a magyarok Istenének
Utolsó igazságos ítéletét.
UTÓSZÓ
Erdély a miénk volt és még ma is miénk
Legyőztünk ezer rabigát érte
Dolgoztunk keményen , míg az idegen henyélt
Utána szemtelen pofával, kincses Erdélyt kérte
Erdély a mi őseink földje, hiába hazudnak
Előttünk nem volt itt senki és semmi
Halottaink sírjai kelet felé mutatnak
Templomaink mindig magyar szóra kondultak
Ha az oszmán vagy tatár rabigát nyögtünk