Szellem

Minden percben köztünk ülnek,
és felszállnak, ha felszállunk.
Szilvakékül a szürkület,
mégis szellemet találunk.

A sajátom jó, nincs harag,
megférünk, mert bennem elfér
– de mit nem adnék néhanap
emelkedettebb szellemér’!

Ha elutaznék, követne.
Hűn ragaszkodik énhozzám,
s mintha óváros – kövekhez
súg – búgását is hallanám;

hogy cserél eszmét szellemem,
s az ódon helyek rejtekén
megbúvó csipke, szelemen,
csészekürt, vagy a rejtett lény…

Így van ez mindig, mindennel.
A lábam se kell használjam;
hogy egy vagyok szellememmel,
látszik, ha kinyitom szájam.