kertemre halkan rásimuló,
tőle csend és nyugalom jár,
dunnába búvik már a határ
ez a nap szebb,
s tán derűt hozó,
lesz benne valami
kis biztató,
nem nyúlhat mindig
ködbe fejem,
nem markolhat örök
'semmit' kezem
megrázom magam,
és elindulok,
a hópelyhektől
majd erőt kapok,
tisztul a világ,
és nyílik a lélek
(de valahol mélyen
azért még félek)
dunnába búvik már a határ,
tőle csend és nyugalom jár,
kertemre halkan rá simuló,
hópihepaplan, lágy takaró
4 hozzászólás
Van a versedben valami megnyugtató csend, s a Tőled már megszokott költői kifejezések, ami nekem nagyon tetszik. Versedből kiemelném: "megrázom magam, és elindulok, a hópelyhektől majd erőt kapok" részt.
(Valamit hagy súgjak Neked: a Fórumban olvastam egyik szerkesztőnktől, hogy a dőlt betűs versírást nem tartja helyesnek; azt nem tudom, a szabályzat taralmazza-e.)
Szeretettel: Kata
Szia Kata!
Először is köszönöm a kedves szavakat 🙂
Amit a dőlt betűkről írsz, nem tudom – őszintén szólva nem szoktam "fórumozni", de nekem tetszik a dőlt betűs kinézet, és nem igazán értem, miért ne lehetne…nem hiszem, hogy a tartalom értékéből levonna valamit 😛
Mindenesetre én mindegyik versemet így tettem fel, és még senki nem szólt érte 😀
Szeretettel Éva
Szia Éva!
Nekem nagyon tetszik, ha dőltbetűs, ha nem! Ez a "Lélektakaró" lélekmelengető! Aranyos, nagyon jó a ritmusa, bár én néhol máshogy oldottam volna meg. Azonban ez nem az én versem, be is fogom a szám, csak azt írom, hogy gratulálok szeretettel!
Kankalin
Köszönöm szépen a figyelmet, és a kedves szavakat 🙂