Gacsos gallyak összevissza,
vén próféta görbebotja
minden ág.
Szakállt növeszt fehér hóból,
jégcsimbókos zimankóból,
hószakállt.
Öreg varjú odatéved.
Vajh' mit keres? "Fejbe nézett".
Mit talált?!
Egy időre, jó időre
kicselezte a vén huncut
a halált.
8 hozzászólás
Kiváló, elgondolkodtató versed szeretettel olvastam: Zsuzsa
Köszönöm Zsuzsa, hogy elolvastad, örülök, hogy tetszett.
Üdv: Kati
Többszörolvasós, nagyon szeretem-vers.
(Megdolgoztatott amúgy.)
Szeretettel: Laca 🙂
A napokban láttam egy képet, a szolnoki művésztelep egyik festője, Fazekas Magda készítette. Egy öreg téli fa, mellette egy prófétaszerű alak, de alig lehet megkülönböztetni a kettőt egymástól. Öreg varjú nélkül meg nincs tél. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Szia Kati! Nagyon ropogós-kopogós, mint a frissen esett hó! Elvégre tél van (hó és halál) – de jön majd a kikelet! 🙂 Üdv: én
Szia Bödön!
Köszönöm, hogy elolvastad. Igen, tél van ("és csend és hó és halál").
Üdv: Kati
Szia Kati! 🙂
Ha nem olvastam volna, amit az ihlető festményről írtál, akkor is megjelent volna előttem egy kép, méghozzá mese formájában.
Ez a szomorkás mese igazodik a tél melankóliájához, amit a forma tovább erősít. A zárásban lévő rövid leütések adnak egy sajátos ritmust, ami meghatározza a hangulatát.
Nem is ilyen mogorva a tél. Én már megbékéltem vele, megszerettem. 🙂
Nagyon tetszik a megközelítésed. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kankalin a hozzászólásodat. Nálam a télnek is két arca van szép is, csúnya is. De mindkettőben van valami mesei, nem evilági.
Szeretettel: Kati