Térden állva

Térden állva várom, hogy a halál, tarkómnál tartott
fegyverével – már 40 éve – kifényesített golyóval jöjjön
Légy gyors, kímélj meg engem – kérlelem – ha már jönnöd kell
Bár ujjaim még görcsösen markolják földi hívságaimat
Épp hogy csak felkapkodtam őket
Érzem erőm gyengül, kezem izzad, egyre csúszik minden
Gyáva vagyok felállni, megfordulni s szemből kapni azt, ami jár
Megnézni, még mennyi időm van
Miért nem futok el, egyre távolabb
De mihaszna, az a néhány menekülő év hamar lepereg
A golyó meg gyors, hamar utolér
De még pezseg a vérem
Feleszmélek melankóliámból
S gondolok szeretteimre, barátokra
Kik reményt adnak ittlétemnek és igazolást

/De csak halasztást/

Boldogan visszahúzom magamra a mindennapok kabátját
Tarkóm visszamelegszik 36,5-re
Hallom mögöttem elcsoszog a vén
Látta mire gondolok
s ezekkel az érvekkel nem tudott mit kezdeni
Intek kezemmel, nem látva figyeli-e
Majd 40 év múlva – suttogom reménykedve…