Lassan felemeli fejét az ég,
Csendesen tisztul a távoli kép,
Sosemvolt látvány tárul most elé,
S tesz egy lépést az új élet felé.
Nehéz gondolatok lecsapódnak,
Kérdésekre válaszok adódnak,
Vad fény tör elő a felhők mögül,
Nincs már fájdalom csak egy apró űr.
A homály mi volt megszűnt már végre,
Hazug Borzalom hiába tépne,
Hamis szavak mik figyelemre vártak,
Csak érdektelenséget és megvetést találnak.
A komor ábrázat eltűnik tova,
Langy eső a tűzet végleg elmossa,
Szédült lélek most újra haza talál,
Hol mindig nyugalom, és béke vár.
3 hozzászólás
Eszméletlen mennyire hasonló a világképünk! Mellesleg nagyon hasonló stílusban is alkotunk. Most is csak azt tudom mondani, hogy remekül használod a szóképeket, kreatív munka. Tényleg nagyon tetszik. Bonney
Bonney!
Nekem is feltűnt a hasonlóság, és hogy az egyes témákban ugyan az ragad meg minket. Ez nagyon ördögien hangzik 🙂
Köszi hogy itt voltál.
A.
Kedves Angelface! Rég nem láttalak. Remélem nincs komolyabb baj? Szép a versed!
Gratulálok! Katalin