Fejem fölött „Wanted” tábla,
lábam alatt vadnyugat.
Cowboy zsebben puskák átka:
főnök céloz, a had ugat.
Köröznek a dögkeselyűk,
s egy fürge sheriff kutya,
de a fegyver besült,
s óvadékra kincsem nem futja.
Elvágtatok merészen
a vezeklési musztángon,
de a végzetlovak utolértek,
s a bitófáról utánzom,
az altatót, mit kéj-egedre
szenvedélyből daloltam:
„Nagy a bűnöm kedvesem,
(hisz) szívedet elraboltam.”
6 hozzászólás
Szia!
Az első versszakban a "kincsem" szó szerintem felesleges, mert nem jön ki a ritmus, nem felel meg a szótagszámnak sem. Szerintem, anélkül is érthető a versed ezen része. A második versszak szépen átvezeti az üzenet valódi jelentésére a sorokat. Én még nem olvastam ilyen áttételes szerelmi vallomást. Igazán egyéni fogalmazás. A pontozáson még gondolkodom. Majd elolvasom egy másik napon is, amikor a hangulatom sem ugyanilyen, mint ma.
Köszönöm az észrevételt kedves Artúr! Kíváncsian várom a pontszámodat 🙂
Szia Oliver! 🙂
Nagyon tetszik amit írtál, modern, szatirikus, talán szerelmetes is. Megfogtál azzal is, hogy a nagy kezdőbetűket éppen ott villantod meg, ahol kell. Kerek és egész ez a vers, van benned tehetség, hát hajrá! 🙂
Azt hiszem, friss hajtás vagy a Napvilágon, ennek örülök. Pezsdül belőled az életerő és a költészet. Csak így tovább! 🙂
Szeretettel:Kankalin
Szia Kankalin!
Húhh, nem gondoltam volna hogy ilyen kedves szavakkal fogtok illetni, hiszen még csak 2 napja vagyok tag 🙂 Nagyon jól esnek a szavaid, köszönöm a biztatást, most már biztos vagyok benne, hogy jó döntés volt a költészetbe szerelmesednem. Úgy vélem a következő versem egy szonett lesz a versek csodás világához 🙂
Kedves Olivér!
Nagyon ötletes vers! Ügyesen versbe szedted a történetet 🙂 Gratulálok!
Szeretettel: Laguna
Kedves Laguna! Örülök hogy itt jártál, köszönöm a kedves szavakat 🙂 Hú, lesz még sok-sok ilyen verses történetem, szeretettel várlak nálam 🙂