Belebámult a langyos félhomályba. Fészkelődni kezdett. Hiába vackolta be magát, nem találta a helyét. Úgy érezte magát, mint egy gyerek, miután megkapta az áhított habcsókot. Forgatta a kezében, szagmintát vett róla. Az ízminta után derült ki, hogy a vágyott süti túl kemény, túl fűrészpor ízű, valahogy túl sok. A mostani helyzet neki is túl szirupos lett.
Régóta szerette volna megosztani éjszakai magányát ezzel a férfivel. Férje elfordulása óta még élesebben élt lelkében az összegömbölyödések emléke. Felfájt érzékeiben a másik test hiánya. Barát? Kedves? Szóval az őt ölelő férfi minden tekintetben kiérdemelte a rá irányuló figyelmet. Emberként, férfiként nagyszerű példány volt. Udvariassága, előzékenysége egy illemtanáréval ért fel. Ismeretanyagáról lexikont lehetett volna szerkeszteni. Nem csak a gasztronómiában volt ínyenc, és nagy étvágyú, hanem a szerelemben is. Tökélyének egyetlen pörsenése volt. Nőssége. Ez volt akadálya együtt hálásuknak is. Ölelkezéseik után szinte fájt elválni, de a bérelt lakásból menni kellett. Kétfelé. Őt ugyan nem várta a férje, de lányai, és az otthonában állomásozó állatsereglet igen. Kedvesét nem várták kutyák, a felesége viszont nagyon. Ha időnként célozgatott az együtt ébredés gyönyörére, a férfi szeretettel teli puszit nyomott az orrára.
– Már megbeszéltük, drága. Szeretlek, és nem válok. – Mondta ilyenkor ruhájáért nyúlva.
Névnapi meglepetés volt, hogy az éjszakát is együtt tölthetik. A férfi külföldi tárgyalás miatt kapott kimenőt, ő pedig továbbképzéssel magyarázta távollétét. Az est csodásan indult. A gyertyák imbolygó, selymes fényében minden izgató, sejtelmes volt. A vacsora, a zene, az éjszaka nagyszerűségét ígérte. Az ígéret valóra is vált – majdnem.
Amikor ételtől, szeretkezéstől jóllakottan álomnak adták volna magukat, nem találta a helyét. Hiába simult a férfi ölébe, nem jött az álom. A hátának idegen volt az egyébként jól ismert mellkas. Amikor megfordult, arcát zavarta a férfi lélegzete. Bár a zajokat kizárta a vastag függöny, a csendet borzolta társának a szuszogása.
A sokadik forgolódás után jött rá, hogy mi a baja. Túl sokat várt ettől az éjszakától. Többet kívánt érzékelni, mint amennyit ízlelőbimbói el tudtak viselni.
– Szeretlek – súgta a langy-meleg szobának, és halkan behúzta maga után az ajtót.
2 hozzászólás
Szia matyi!
A spontán dolgok mindig jobban sikerülnek, mint az előre eltervezettek, és az izgalom varázsa is jobban érvényesül, mert váratlanul érkezik. A túlfokozott elvárás lehet az oka a forgolódásnak. Ez jutott eszembe. Írásod újabb darab gyöngy, amely jól csatlakozik a többihez. Remélem, ez egy sohanincs vége nyaklánc lesz.
Gratulálok.
Szia! Ritkán olvasok itt prózát, most is artur ajánlására jöttem. Tetszett. Szépen, szabatosan fogalmazol, kerek kis történet, és főként nincs benne (direkt) ítélkezés. Üdv, Poppy