A 19. század végén, a 20. század elején a különböző országok médiumai annyi virággal örvendeztették meg a tudományos kutatókat és a kíváncsi szeánszozókat, hogy megszületett a Blumenmedium kifejezés. Az ismert mondás, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, általában rengeteg pusztítást vitt véghez a virágoskertekben és a mezők liliomai között; a jóság ma is kötelező, de nem kell mindenképpen virágokkal dokumentálnunk. Az aranyos gyermekek, melegszívű öregasszonyok és elhagyott kutyák sorsán illik megjátszani az elérzékenyülést, szinte semmit sem látva meg a „való világból,” ami tele van önzéssel és gonoszsággal.
A tanító médiumok is mindig a szeretet szót mantrázták, ami a hétköznapi nyelvre lefordítva körülbelül annyit jelent, adj pénzt, sokat, sokat. A médiumoknak is meg kellett vásárolniuk valamiből a virágokat, amelyeket a szeánsz-szoba jótékony félhomályában vagy teljes sötétjében a szellemek aláhullattak a mennyezetről. De az apport-médiumnak ez a speciális válfaja, a virágmédium mégis érdekesebb, mint aki a kabinetet összetéveszti a szószékkel, és üresen kongó, szentimentális katyvasszal önti nyakon a hallgatóit.
A szeretetnek ugyanis megvan az a csodálatos tulajdonsága, hogy azonnal elveszti minden hitelét, amint dicsekszenek vele.
A virágmédiumok száma légió, de talán Anna Rothe volt köztük a koronázatlan királynő. Már gyermekkorában mindenütt halottakat látott, és panaszkodott, hogy nem ülhet le a szobában, „mert már mindenütt ül valaki.” Ehhez képest jó sokára, 40 éves kora után lépett fel hivatásos médiumként. Szeánszain annyi volt a virág és a gyümölcs, mint egy virágárus és zöldséges teljes árukészlete. Mindenféle színben és méretben lebegtek a szoba közepén ülő médium felé. Vagy mégsem. A hölgyek annak idején igen bő, földig érő szoknyákat viseltek, és a cseppet sem anorexiás Anna különféle mellénykékkel és kabátkákkal védekezett a hideg ellen. Egyszer valaki észrevette, hogy a szoknyája alól virágokat, a fűzőjéből narancsokat szed elő. A heveset tiltakozó hölgyet lefogták, felhajtották a szoknyáját, és megtalálták a jelentékeny árukészletet. Anna egyelőre elkerülte a botrányt, két segítőtársával együtt vonatra szállt, és Németországba menekült Párizsból. További leleplezések következtek, majd egy bírósági tárgyalás. 40 tanú állította egybehangzóan, hogy a szoba fényárban úszott, amikor a virágok leereszkedtek a mennyezetről, de a zürichi bíró, bizonyos George Sulzer nem hatódott meg, és másfél évre kivonta Annát a forgalomból. A pénzbüntetést játszva kifizették a szellemek (vagy a tanúk).
Nagyobb szerencséje volt D.D. Hume-nak, akit hosszú pályája során sosem kaptak rajta szabálytalanságon, és azt kell hinnünk, tényleg kapcsolatban állt a természetfölöttivel. Teljes megvilágításban dolgozott, mégpedig nagyon meggyőzően. Egyszer fényes felhőcske jelent meg a szobában, a jelenlevők szeme láttára átalakult virágcsokorrá, amelynek a közepét hosszú, zöld szálak díszítették, a növény neve angolul China grass, magyarul a teljesen semmitmondó ramic. A virágcsokor megcélozta a vázát, aztán mégis inkább keresztülment az asztalon, és eltűnt.
Elizabeth Hope-nak volt egy sírontúli barátnője, a Yolande nevű arab szellem, aki virágokkal szokta megajándékozni a résztvevőket. Sajnos a legszebb aranyliliomot vissza kellett vinnie, a másvilági virágkölcsönző intézménybe.
Kathleen Barkel is produkált virágokat, bár ő inkább drágakövekre és üveggyöngyökre szakosodott; különös párosítás, de a kontrolljai eredeti apacsok és mohikánok voltak, akik valahogy hasznosítani akarták az üveggyöngyöket, amelyeken a dicső fehér ember annak idején megvásárolta Amerikát.
Eusapia Palladino, Lottie Fowler, Maria Vollhardt és még sokan mások szállítottak virágokat. Agnes Guppy-Volckman szellemei óriási mennyiségben varázsolták az asztalra a virágokat és gyümölcsöket, amelyek egyhangúságát néha tüskés kaktuszokkal, csalánnal, élő tengeri csillagokkal, angolnákkal és rákokkal élénkítették. Nem árt, ha tudjuk, hogy a ház közvetlenül a tengerparton épült.
Egészen külön kategória Heinrich Melzer, akit a hindu Karadia Szvámi, a buddhista Lessipan, a kínai Amakai, egy Quirinus nevű keresztény Diocletianus idejéből, Abraham Hirschkron zsidó kereskedő és még sokan mások láttak el földöntúli javakkal. Melzert a szeánszok előtt tetőtől-talpig átöltöztették, ennek ellenére dőltek a virágok, különösen rózsák, kökörcsinek és violák. Kollégáitól eltérően, Melzer kiéhezett vega farkasként vetette rá magát a növényzetre, és ha nem vigyáztak, felfalta az egész bokrétát.
A magyar Chengery-Papp Elemér az 1930-as évek elején csinos múzeumot rendezett be apportokból, amelyek közül nem hiányozhattak az elszáradt virágok. Kár, hogy ez az értékes gyűjtemény a világháború viharaiban megsemmisült, és még nagyobb kár, hogy a szellemidézés kiment a divatból. Sokkal izgalmasabb volt, mint a mai médiavetélkedő.
4 hozzászólás
Nagyon érdekes fejtegetés, és betekintés egy izgalmas, titokzatos, -ám nem létező (????) kpzelet-szülte világba. Egyetlen megjegyzés: a média és a médium szó nem keverendő össze. Egyik virág, a másik ló! Üdv: én
Kedves Te,
köszönöm, hogy elolvastad. Nehéz elhinni, bár van egy-két megmagyarázhatatlan dolog a spiritizmus történetében. Viszont a médiaháború szónál én tényleg nem a médiumokra gondoltam, hanem főleg a rádióra és a frekvencia viszályra. Szóval, lehet, hogy vannak viráglovak és lóvirágok is. :))))
Kedves Müszélia!
Nem vagyok jártas a spiritiszta szeánszok világában, így nagyon érdekesnek találtam a cikkedet. / A kis Müszéliás csipkelődéssel… 🙂 /
Arról már olvastam, hogy vannak olyan emberek, akik sohasem tanultak rajzolni, de médiumként, a kezüket "kölcsönadva" valamely láthatatlan szellemnek, csodás és különös rajzokat rajzolnak. Ezek a rajzok bonyolultak, határozott vonalakkal, minden bizonytalankodás nélkül készülnek, ornamentális hatásúak és a képzőművészeti főiskola rajztanárai is elámulnak rajtuk. Hát igen, vannak nagyon különös dolgok.
Tetszett a cikked.
Judit
Kedves Judit,
személyes tapasztalatom, nekem sincs a szeánszokkal, bár szívesen elmennék egyszer-kétszer, ha nem ment volna ki a divatból. köszönöm, hogy elolvastad, értékelted.