– Nem! Hor, ez nem megy nekem! – kiáltottam. Hortenzia a tegnapi nap óta azzal piszkál, hogy szólítsam meg Warrent.
– Na, Kelly! A kedvemért! – erre Hortenzia nyelt egyet. – Meg akarom tudni, hogy szeret-e téged.
Felhúztam a szemöldökömet.
– Akkor miért nem kérdezed meg te? – kérdeztem.
– Komolyan ezt akarod? – kérdezte vissza. – Hát rendben! – mondta, és elindult egy nagy fiútömeg felé. Én megállítottam.
– Jól van. Igazad van. Tényleg nem akarom, hogy megkérdezd, azt meg főleg nem, hogy én.
Hortenzia karba tette a kezét, és a falat nézte. Azon gondolkodott, most mit tegyen. Aztán hirtelen felcsillant a szeme, és rám pillantott.
– Kérjem meg Rubyt, hogy beszéljen Warren-nel? Hisz ő mellette ül. – jelentette ki.
– Remek! Kérlek! – mondtam Hortenziának, aki mosolyogva intett nekem, és elillant.
Ruby olyan lány, aki nagyon titoktartó, bár én ötödikben összevesztem vele, mert nem jött el a születésnapi partimra és azt hazudta, hogy ő mégis ott volt. Ideje végre megbocsátanom neki. Elvégre minek tépjük egymást, egyszer úgyis kibékültünk volna. Azóta nem volt szemét velem. Ő is gyűlöli azt a két csajt. Na mindegy. Elindultam a tantermünk felé. Beléptem. Hortenzia amikor meglátott, kacsintott egyet, vagyis el van intézve. Leültem a székemre. De csak akkor jutott az eszembe, hogy az első óra németóra. Előpakoltam, és kimentem az osztályteremből, mivel én haladónémetes vagyok. Az osztály így két csoportra bomlott szét. Vagyis… háromra. Haladó-németcsoportra, kezdő-németcsoportra, és angolcsoportra. Hortenzia angolos. Én is tudok angolul, bár nem annyit, mint németül, de szerintem az a nyelv is szuper. A padtársam, Lisa a folyosón várt engem. Mindig ezt szokta tenni. Neki én vagyok a legjobb barátnője, és hát… ő elég érzékeny és csendes lány. Nagyon zárkózott. Csak németórán szokott egy kicsit kinyílni. Mivel ő is nagyon szereti ezt a csoportot. A többiek előttünk haladtak el, Mrs. Soundhill pedig mögöttünk.
Ekkor megérkeztünk a teremhez. Ez volt a németterem. Az ajtófelőli padsorban ültünk, a második padban Lisával. Előttünk Shanica. Az ablakfelőli padsorban pedig az első volt Greg és Mason. Mögöttük Maya, Fred, Mitchel és Warren ült. Bejött a tanítónő is. Kezében 9 darab könyv volt. Az új tankönyvünk. Mrs. Soundhill kiosztotta. Mindenki belenézett. Tele volt tanulnivalóval, de kép is volt benne.
♥♥♥
Németóra után szaladtam az osztálytermünk folyosója elé. Ott állt Hortenzia és Ruby is. Ruby arca egy kicsit félelmet sugárzott.
– Sziasztok! – köszöntem nekik.
– Szia! – mondta Ruby kicsit félően, de én megnyugtattam.
– Nyugi, megbocsátottam! – erre elmosolyodott. Az arcán látszott a megkönnyebbülés.
– Warren-nel nem volt könnyű beszélgetni! – mondta. – Egyfolytában témát váltott. Nem tudtam meg semmit. Bocsi!
– Semmi baj… úgysem számít! – mondtam, de hazudtam.
Igazából nagyon kíváncsi voltam, vajon tetszem-e neki. De nem voltam mérges Rubyra. Nem az ő hibája volt. Sőt… a sors lehet, hogy nem is akarja, hogy megtudjam. Lehajtottam a fejemet. Hortenzia megsimogatta a hátamat, és átölelt. Ruby nézelődött, s közben ő is sajnált. Valószínűleg ő sem tudja, hogy szerelmes-e belé Mason. Ezt onnan tudom, hogy amikor még nem vesztem össze Rubyval, megosztotta velem a titkait. Mindig is szerette Masont. De két éve nem mondja meg neki? Én fél évet adok magamnak. Ha addig nem derül ki, hogy Warren szeret-e, sajnos nekem kell megmondani neki, hogy én szeretem. Nos, ez elég bonyolult.
♥♥♥
Hazafelé menet is erősen gondolkodtam. Hogy tudjam meg? Na ez az, amire nem tudok rájönni, pedig már két napja ezen töröm a fejem. Na, jó. Csak egy napja. És még mindig nem jutott semmi az eszembe. Mindig Hortenziára sózom a feladatot, pedig ez nem az ő gondja. Nem is tudom, minek rángattam bele. Elég lett volna, ha magammal szúrok ki, nem Hortenziával. Ő a legjobb barátnőm. Már csak egy esélyem maradt: Megbeszélem a családból valakivel. Mondjuk Daviddel. Mostanában úgyis csak rá támaszkodhatok. Anya a munkájával törődik, ami nagyon sok idő. Apa pedig csak azzal törődik, hogy megjavítsa a plazmatévét. Na ennyit erről. És ki marad felül? David. Neki semmi dolga nincs. Nem szokott tanulni, nem szokott segíteni senkinek. Mindig pihen. Amikor beléptem a házba, David szobájába, nagy meglepetésemre nem őt találtam ott. Aki az ágyán feküdt, az nem más volt, mint: Stella. Akkor a gondomat már megint egy lánnyal beszélem meg. Remek! Csak még nem tudom, hogyan. Stella rám csodálkozott.
– David nincs itt! – mondta.
Erre már magamtól is rájöttem, köszönöm szépen!
– Hol van? – kérdeztem.
– A könyvklubban. – világosított fel.
Ekkor jutott eszembe, amit David tegnap mondott. Tényleg! El is felejtettem. Stellának igaza van.
– Stella, beszélhetnék veled? – kérdeztem.
– Persze! Miről lenne szó?
– Hát… tudod – egy ideig haboztam. Elég kínos volt nekem, hogy a testvérem barátnőjével beszélem meg a gondjaimat. – Egy fiúról. – mondtam.
Stella értetlenül nézett rám.
– David nem is mondta, hogy te szerelmes vagy!
Összekoccintottam a fogaimat. David tényleg nem tudja. Most már mégsem mondhatom el Davidnek. Stellával beszélem meg.
– Tudod, David nem is tudja! És… – kezdtem el. Stellára pillantottam. – nem is kell tudnia. – fejeztem be.
– Nem fogja tudni! – Stella abbahagyta, mert érezte, hogy nem bízom meg benne eléggé. – Megígérem! – nyugtatott meg.
Kicsit mind a ketten csendben maradtunk. Kerültem Stella tekintetét. Nem akartam megint kómába esni.
– Szerelmes vagyok egy fiúba! De az a gond, hogy nem tudom, szeret-e engem. – meséltem, de gyorsan be is fejeztem, mert éreztem, hogy mit akar mondani. – Én nem merem neki megmondani, mert eddig csak barátok voltunk,… vagyis én azt hittem, hogy utál.
Stella gondolkodott. Én vártam a válaszát. Ekkor kopogott valaki a házba. Stella még mindig gondolkodott, de nem nyitott ajtót senki. Megint kopogtak. Felálltam, és kimentem. Kinyitottam az ajtót, és a vendégnek nagyon örültem. Warren volt az. De mit akarhat? Fogalmam sincs, de nem gondolkodtam semmin, mert ott állt előttem. Majdnem elpirultam.
– Szia! – köszönt. A hangja olyan lágy, olyan nyugodt volt.
– Szia! – köszöntem neki vissza. Én intettem, hogy jöjjön be, de visszatartott.
– Kösz, de én inkább kint maradok! Csak kérdezni szeretnék valamit! – erre elgondolkodtam. Vajon mit akar kérdezni? Ki is töröltem a gondolatomat, és a kérdésére koncentráltam.
– Igen?
– Tudod, én nagyon rossz vagyok földrajzból! – mondta. – Tudnál engem korrepetálni? Greg azt mondta, szerinte te vagy a legjobb föcis. – az arcom lefagyott. Korrepetálni? Őt? Hisz ő a legjobb földrajzból. Na mindegy. Azért válaszoltam.
– Persze! Mikor?
– Holnap nálunk? Úgy öt körül? – kérdezte.
– Oké. Ott leszek. – mondtam gyorsan, és hirtelen. Nem is gondolkodtam a válasznál. – Ötkor, nálatok, holnap, korrepetálni, téged, földrajzból. Oké. Szia! – dadogtam.
– Szia! – mondta, és elment.
Én becsuktam az ajtót. Mintha nem is ébren lennék, hanem álmodnék. Már nem is mentem vissza David szobájába. Warrent fogom korrepetálni, úgyhogy van rá esélyem, hogy megtudjam az igazságot. Stella sem jött be hozzám. Én kénytelen voltam elmesélni valakinek a történteket. Felhívtam Hort.
– Szia! Na mi van? – kérdezte. Én hirtelen elábrándoztam. – Halló! – szólt bele megint.
– Ja, bocsi, csak elkalandoztam. – avattam be.
– Na mi történt?
– Nem is fogod elhinni! – lelkendeztem. – Warren volt itt nálam!
– Na! Elmondta, hogy szeret? – ábrándozott Hortenzia. Ő is nagyon szerette volna tudni.
– Nem! Épp ellenkezőleg! Én fogom korrepetálni földrajzból! – meséltem.
– De hát ő a legjobb föciből!
– Én is ezt gondoltam! De kit érdekel? – lelkesedtem.
– Csajszi, én mondom, szerelmes beléd! – mondta Hortenzia vidáman.
– Nem, dehogy! De azt most már büszkén kijelenthetem, hogy jó esélyem van rá!
2 hozzászólás
Kedves Alexandra!
Fiatal korod ellenére elég jól írsz.Én a szívecskéket kihagynám.Biztos vagyok benne a veled
egykorúak szívesen és örömmel olvassák majd a történeteidet.Érezd jól magad!Írj sokat!
Barátsággal:Ági
Kedves Ágnes!
Köszönöm szépen! A szívecskék csak azért vannak ott, mert jelölni szerettem volna, hogy az utána levő szöveg már más időben, és helyen van! És azért szívecske, mert a címben is benne van, hogy örvényleni fognak az érzések! Köszönöm, hogy olvastad az alkotásom!
Üdv: A. Big