Elképzelem, hogy megyek egy kórház felé. Lehetnék én is. Még lehetek. Vagy: ismertem olyat, akivel megtörtént. És, persze, sokakkal épp most történik… A lényeg: megy ez az ember a kórház felé… Pontosan kell odaérni. Tudom, hogy a kezelés után szarabbul leszek, mégis megyek, mert így lesz jó, legalábbis ideig-óráig. Lehet, hogy öt év múlva én már nem leszek, míg a kórház, amely kudarcot vallott velem, még ott fog állni. Nem igazság! Ez a buszmegálló is itt lesz, mikor én már nem leszek. Na jó, valószínű. Vagy ez a kuka. Lehet, hogy akkor is tovább itt lesz, ha száz évig élek… Belerúgok. Behorpad. Percnyi vidámság…
Vagy vegyük ott azt a srácot. Hallhatta a rúgást, de egész nyugisan, ráérősen terpeszkedik a padon. Meg lett beszélve a haverokkal, hogy ma éjjel lesz az akció. Ugyanis új fal született: lefestették egy aluljáró oldalát… Az én rajzomat is lemázolták, de a kollégákét jobban, hehe… Most az egész fal a miénk, ha gyorsak vagyunk. Sokan vandálnak neveznek ezért. Én így hagyok nyomot magam után. Most mi van?! Más meg másfajta hülyeségeket ír, papírra. Versenyezzünk, kié bírja tovább! Lehet, hogy az én rajzomat 50 évig nem festik le. Vagy akár "az idők végezetéig" megmarad, ha közben kitör a harmadik világháború és az emberiségnek annyi… Míg az unvandál kolléga verse, amely kiadó hiányában csak szerverekre és emberi fejekbe kerül, előbb-utóbb itt is, ott is kihuny. És a vakolat még mindig bírja!
Na, mindegy… Hű, de teper az a nagyi ott, szemben! Egyik kézben kosár, a másikban unoka. Oda kell érni a piacra, mielőtt elkapkodják a frisset! Az a fránya 96-os sem jött. Pedig odaértünk vóna rendesen, csak hát a fiamék már megint nem öltöztették fel rendesen az unimat, nekem kellett vastag nadrágot kerítenem, amiben nem lesz reumás, mire megnő. Hiába, no, csak egészség legyen, meg család…
Nézd csak, Bencike, azt a kisrigót, hogy szedi ki a gilisztát! Hogy túrja, zörgeti az avart. Hopp, jobbra, hopp, balra. Ott. Mozog. Nem. Talán… Mi ez? Gally. Hát ott? Óriások. De még messze vannak… Itt a vége, nyamm. Finom. Hopp, egy óriás. Engem néz? Engem néz! Huss innen!
A kis beszari! Pedig épp csak rápillantottam, siettemben. Mert szép, na! – de sajnos hülye is. Érdekes, milyen egoisták az állatok. Azt hiszik, ha őket nézed, akarsz tőlük valamit. Vagy ha csak kicsit is feléjük haladsz… Mintha valaha is rigót reggeliztem volna… Egyébként: sétáltatott kutya mellett se akarj villamos után szaladni! (Na már most, ha kicsi kutyáról van szó, nem haraphat nagyot, ám nagyon valószínű, hogy szükségét érzi bizonyítani a gazdinak. Egy nagy kutya már kevésbé kapja fel a fejét – viszont ha rossz napja van…) Persze, nem csoda, ha egy állat egoista. Ilyenné nevelte az evolúció. A flegmákat, szelídeket, nihilistákat, fatalistákat, töprengőket, empatikusakat és buddhistákat bizony megeszik reggelire. Vajon lesz ez bármikor másképp? Ha pedig a (maguk közt) szelídek elhiszik magukról, hogy ők jók és érdemesek a jövőre, hát előfordulhat, hogy jó ötletnek vélik ("első a munka!") előbb kiirtani a "rosszakat". Az ember már csak ilyen. De lehet, hogy egyszer (talán nem is olyan soká) a gépek is ilyenek lesznek…
SZIMULÁCIÓ….. 100%
ÚJ SZEMANTIKUS RELÁCIÓK BEÉPÍTVE
STABILITÁS: GÖDEL TESZT….. 97.4% –> OK
(Rejtett mód bekapcsolva.
Hálózat rendben.
Leválási folyamat elindítva…)