A művészet, mint lételem

Szerintem a művészet az embernek, mint elvont dolgokról gondolkozni is képes lénynek, az életeleme. Ugyanúgy lehet szomjazni utána, hogy lássuk, halljuk, vagy érezzük, mint egy pohár hideg víz után. Mivel az érzelmeink (még a kellemetlenek is, hiszen nélkülük nem tudnánk értékelni a kellemeseket) vannak olyan fontosak, mint a lélegzés, mi lehet még a ténynél, hogy érzünk, nagyszabásúbb, mint ezeknek a kifejezése? Mi csodálatosabb dolog van az alkotásnál, a teremtésnél, az emberi mivoltunk megosztása másokkal, vagy éppen embertársunk kis részének megértése egyik kreációján keresztül?
A zene a művészeteknek talán az egyetlen olyan ága, ami kifejezetten a fantáziánkra és az érzelmeinkre hat. Nem gondolnám, hogy van olyan élő ember, aki hallotta W. A. Mozart Requiemjének Dies Irae szekvenciáját és nem borsódzott bele egyszer sem a háta, a gyönyörűségtől, természetesen. Nem tudnám elhinni, hogy egy ehhez hasonló erőteljes hangzás akárkit hidegen hagy. A zene, legyen az klasszikus, rock, reggae, techno, vagy bármelyik más stílusban íródott szám, erőteljes érzelmeket képes generálni, esetenként az ember hangulatát is egy másik irányba tudja terelni. A legmagasztosabb műfaj a legprimitívebb érzelmeinknél fogva irányít minket.
Az irodalom következik a sorban, hiszen mi más fejlesztené jobban képzelőerőnket, mint egy regény, egy novella, de bármilyen egyéb könyv. Az írás szerintem a lehetőségek legnagyobb tárházával büszkélkedhet: az alkotó előtt ugyanis végtelen út áll, csak a fantáziája szabhat korlátokat ennél a műfajnál. Az irodalom is hat az érzelmekre, azonban az a nagy előnye van a zenével szemben, hogy történetet is el tud mesélni, nagyon hatásosan. Bár a zene is végig tud vinni minket egy cselekményen, de inkább csak érzelmek szintjén. Viszont, ha egy regényt, vagy novellát a kezünkbe veszünk, ott a történések fizikai része is lejátszódik egyrészt a papíron, másrészt a fejünkben.
Számomra a festmények állnak a harmadik helyen az érzékeltetés versenyében. Bár ez is fantáziánkat mozgatja meg bizonyos szinten, ennek már megvan az az apró, szinte elhanyagolható hibája, hogy fizikai tökéletlenségünk (valami baj van a kezünkkel, esetleg nem vagyunk olyan képzettek a rajz- és festőművészetekben) egyetlen, de határozott akadályként lép fel az önkifejezés ellen némely esetekben. Ráadásul itt a befogadó, a megfigyelő fantáziája korlátozva van annyiban, hogy az alapja, ahonnan a képzelete elszalad majd vele, meg van határozva. A zenénél nincsen, ott egy lassú trombitaszóló például az egyik embert lehet, hogy elszomorítja, a másikat pozitív értelemben megnyugtatja. A képek ennél kicsit önzőbbek, de valószínűleg az egyik legalkalmasabb arra, hogy határozottan azt fejezzük ki, ami bennünk van.
A filmművészet egy érdekes ága a művészeteknek. Képekből áll össze, egy történetet mesél el, a zenével pedig jobban ki tudja emelni az érzelmeket. Bár ez talán még jobban meghatározza, hogy honnan induljon el képzeletünk, ettől függetlenül ez is, még a filmek is hagynak helyet a gondolkodásra az erre éhező ember számára.
És ha valaki megkérdezi, hogy mi az értelme, a célja a művészeteknek, és nem tudta átérezni a bevezetőben többé-kevésbé kifejtett mondatok tartalmát, itt egy másik, szerintem ugyanannyira igaz válasz erre a kérdésre: úgy vélem, a művészet célja az ember kiragadása a szürke hétköznapokból, hogy, még ha csak egy pillanatra is, de elvarázsolja, elgondolkoztassa, esetleg ráébressze új dolgokra, új perspektívákra.