Rómeó és Júlia jó ismerőseink, a halhatatlan veronai gyerekek, akik szerelmesdit játszanak, pedig még jó ideig az iskolában lenne a helyük. Hát a patikáros? Szerepel egyáltalán ebben a színdarabban, és ha igen, minek?
A patikáros rejtélye már régóta izgatja azokat, akik túl vannak az általános megjegyzéseken – milyen szép, sokatmondó, megható – és az összes könnycseppet elmorzsolták a szemük sarkában. Az 5. felvonás elején találkozunk vele, egy ziccerszerepben. Mindössze négyszer szólal meg, és, az angol eredetiben, ötvenhárom szóval kell beérnie. Rómeó koldusnak nevezi, és festői rongyokat visel. Arcodon az éhség szemeidben a szükség és a gond, a megvetés és a nyomor terhét viszed a hátadon, jegyzi meg hősünk nem túl empatikusan, aztán felajánlja: Gazdaggá teszlek! – Cserébe törvényszegést kér: gyorsan ölő mérget. Ezen a ponton a rendező kezében van a patikáros jelleme: tisztességes ember, akinek utolsó, maradék erejét is megtörte a szegénység, vagy csak elbújik egyetlen, nemes veretű mondat mögött – inkább az utóbbi, hiszen azért tart a boltjában mérget, hogy a remélt haszonnal adja tovább. Mégis felszegett fejjel vallja: Akaratom nemet mond, de a szegénységem egyetért.
A méreg gazdát cserél, és a patikáros leszáll a magas lóról. Kibírta, és a gerince sem roppant bele. Most a használati utasítás következik: Keverd akármilyen folyadékba… lennél bár olyan erős, mint húsz ember, akkor is végez veled.
Mohón teszi el az aranyakat; valószínűleg nagyobb összeg ez, mint amennyit egész életében látott. Rómeónak már nem lesz rá szüksége. Még elmondja a kötelező közhelyet a pénzről, amely megmérgezi az emberi lelket, és ezzel vége is van a jelenetnek. Boldizsár hozza a fölnyergelt lovakat, és Rómeó, aki maga is taknyos gyerek még, egyenesen a halálba vágtat.
Miért kellett megállítani a cselekményt ezzel a feleslegesnek tűnő, hosszúra nyújtott jelenettel? Csak azért hogy elhitessék a közönséggel, eddig tartott, amíg Boldizsár kibérelte a két postalovat? A halál előszele jött el, a patikáros csontvázzá soványodott alakjában, akivel Rómeó nemsokára a maga fizikai valóságában találkozik?
Van ennek a jelenetnek egy harmadik szereplője is, bár egyetlen szót sem szól, és nincs is ott a színpadon: a patikáros rozzant boltja. Vérfagyasztó és egyben ironikus, amikor Rómeó egymás után rámutat a sok-sok semmire: Ez itt egy teknős – ez kitömött aligátor – amott halbőrök, egy csomó üres doboz – zöld fazekak, hólyagok, dohos magvak, lepréselt rózsaszirmok, édességekhez vagy illatszerekhez valók – „szétrakva, hogy többet mutassanak.” Rómeó még egyedül áll a színpad közepén, de mi már tudjuk, hogy ez a szerencsétlen boltos el fogja adni neki a mérget; sőt az egész színdarab úgy épül fel, hogy a következő lépést mindig ki lehessen számítani. Hatásvadász darab, ripacsok játsszák kedélyes kispolgároknak, akik elégedetten jegyzik meg, hogy náluk odahaza, a családban, nem fordulhatnak elő ilyen szörnyűségek.
Shakespeare éppen csak annyi aranyport adott hozzá, hogy a grand-guignolból mestermű legyen.
2 hozzászólás
Érdekesen elemezted ki ezt a karaktert a műben! Lám ilyen nekem laikusnak fel sem tűnik.
Jó, hogy kiragadtad belőle ezt is, és a végén az összegzés is tetszett!
szeretettel-panka
Szia Panka.
Shakespeare-ban az a jó, hogy csak főszereplői vannak.
(Mondjuk, van még néhány más jó dolog is, de azokról majd máskor.)