Általában azt gondoljuk, hogy a történelmet a nagy emberek formálják, a királyok, hadvezérek, egyházi méltóságok, diplomaták. Pedig éppen fordítva van, az események sodrása, a tendenciák emelnek a felszínre néhány személyiséget, akiket aztán annál nagyobbaknak képzelünk, minél tovább sikerül a felszínen maradniuk. Hogy egy konkrét példát mondjak, VIII. Henrik angol király sosem tudta volna elszakítani az országot a pápai befolyástól, és nem is bölcs előrelátása vagy politikai megfontolások indították arra, hogy feloszlassa a kolostorokat, vagy átrendezze a lakosság szellemi életét. A történelem folyamán sok ezer király volt, aki valami hasonlót szeretett volna, függetlenné válni, nem osztani meg a hatalmat senki mással. Henriknek csak azért sikerült, mert megértek rá a feltételek. „Nem te valál győző, hanem a kor lelke, szabadság,” írta a költő, és nagyon igaza van.
Amennyire én tudom, Henrik kezdetben nem gondolt arra, hogy szakít a pápával, átszervez és feloszlat, egyszerűen meg akart szabadulni az öreg feleségétől, el akart venni egy fiatal hölgyet. A kő elindult a lejtőn, és nem lehetett megállítani többé.
Van ebben valamennyi igazság, de aragoniai Katalin nemcsak öreg feleség volt. Rokonságban állt Európa legnagyobb uralkodó családjaival, akik élénk érdeklődéssel kísérték az angliai eseményeket. Viszonylag nem régen ért véget a rózsák háborúja, Henrik csak a második királya volt az új dinasztiának. Érthető, hogy meg akarta szilárdítani a hatalmát, szeretett volna egy trónörököst, aki majd kemény kézzel irányítja a birodalmat. De csak egyetlen lánya volt, egy Mária, és nem Marius.
Csak lány? Angliában nem volt akadálya annak, hogy lányok kerüljenek a trónra.
Elvi akadálya nem volt. Ha azonban a kérők egymás torkának esnek, polgárháborúba döntik az országot, már pedig nincs hiány kérőkben, ha a lánnyal együtt trónt is lehet szerezni. El sem tudod képzelni, milyen sokan gyulladtak volna olthatatlan szerelemre, pedig Mária nem volt se nem szép, se nem vonzó – a trónja nélkül. Korábban csak egy királynője volt Angliának, Matilda, aki nem tudta megfékezni az egymással harcban álló nemességet. De mindegy, Henrik fiút akart, mint ma is minden férfi, a vargainastól a földönfutó koldusig. Igaz, hogy volt már egy fia a számos barátnője egyikétől, meg is tette hercegnek, de valahogy nem gondolt arra, hogy a trónon is a fattyú kövesse – elnézést a csúnya szóért, de akkoriban így beszéltek az emberek, sőt még sokkal csúnyábban is.
Ez azonban nem magyarázza meg, hogy Henrik miért éppen Annát akarta feleségül venni. Mindenki kiszámíthatta a tíz ujján, hogy ez nem lesz jó házasság.
A tíz ujján, miért?
Mert Henrik tíz nő közül kilenccel járt volna jobban, mint Annával, aki hogy is mondjam elég finoman, nem éppen az erkölcsös életéről volt híres. Féltékeny férfi ne prostituáltat vegyen feleségül, főleg nem, ha az illető király.
Annát csak később vádolták meg mindenfélével, az incestustól a boszorkányságig, és egy ideig Henrik sem volt féltékeny. Ki tudja, talán hízelgett neki a tudat, hogy megszerezte a francia király szeretőjét.
Ez volt Boleyn Mária?
Igen.
Ezt a történetet már nagyon sok változatban hallottam. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy egyáltalán nem igaz.
Az egyik változat szerint a lányok apja, Sir Thomas Boleyn nagyon gazdag ember volt, nem utolsó sorban azért, mert már a nagyapja, az apja, de ő is előnyös házasságot kötött. Nagyapja Lady Anne-t, Lord Hoo és Hastings örökösét vette feleségül, aki két várat kapott hozományul, a norfolki Blickling Hall-t és a kenti Hever-t. Apja is, ő is gazdag lányokat vettek el, Lady Margaret Butler-t, illetve Lady Elizabeth Howard-ot. Minden követ megmozgatott, hogy a lányai udvarhölgyek lehessenek, Anna Hollandiában, savoyai Margit, Mária először a király húga, Tudor Mária mellett. Tudor Máriát a francia királyhoz, XII. Lajoshoz adták feleségül, és így került Franciaországba Mária is, akinek a nevét akkor még Bullen-nek írták.
Most miért hallgattál el?
Gondolkozom, mert sok függ attól, hány évesek voltak a lányok, és Anna vagy Mária volt-e idősebb. Azt hihetnénk, mi sem egyszerűbb ennél, mindenki megtudhatja a hivatalos évszámokat. Tudor Mária 1514 vagy 1515-ben utazott Franciaországba, több angol udvarhölggyel, akik között ott volt a 15-16 éves Mária. A hölgyeket hamarosan hazaküldték, csak Mária maradt Párizsban, valószínűleg azért, mert az apjának nagyon jó kapcsolatai voltak, és különben is ő lett az új angol követ. XII. Lajos idős, beteg ember volt, de még így is váratlanul halt meg. A házasság csak 82 napig tartott. Tudor Mária gyorsan és nagy titokban hozzáment Charles Brandonhoz, a suffolki herceghez. Henriket kiengesztelték néhány drágakővel, de hát ez egy egészen más történet. A kis Mária az új király, I. Ferenc és Claude királynő udvarába került. Talán jobb lenne, ha két udvartartásról beszélnék. Az udvarhölgyek egy része, legalább 300 lány az örökké terhes Claude körül varrogatott és imádkozott; Mária azonban megtetszett a királynak, – sőt az anyjának, savoyai Lujzának és a nővérének, navarrai Margitnak is. Ettől kezdve a király környezetében élt, akit vidámnak és nagyon szabadelvűnek jellemeznek. A viszony hamarosan az ágyban folytatódott a szőke és kékszemű Máriával, akiről az egykorú források egybehangzóan azt mondják, hogy több hangszerek játszott, szépen énekelt, sokkal szebb volt, mint a húga, az alacsony, barna Anna, aki állandóan bő, hosszú ujjú ruhákat hordott, hogy takarja az egyik kezét elcsúfító hatodik ujjat – ez volt az egyik bizonyíték, amiért később boszorkánysággal vádolhatták. Szerelemről szó sem volt, a király röviden angol kancának, gyalázatos, nagy kurvának nevezte Máriát, aki másokat is kitüntetett a kegyeivel, ha igaz; nem ismerjük a pontos kronológiát, mi volt az ok, és mi a következmény. Kitört a botrány, és Máriát 1519-ben hazaküldték Angliába. A családja tudni sem akart róla, stb. De mondom, hogy ez csak az egyik változat. A másik szerint az apa nagyon örült a lánya szerencséjének, és teljesen egyetértett mindennel, ami történt. Egy harmadik változat szerint Mária ekkor még csak 11 éves gyerek volt, és nem a király, hanem navarrai Margit mellett teljesített szolgálatot.
A családi botrány mindenképpen túlzott, mert 1519-ben Mária, Anna és az apjuk együtt voltak Calais-ben, a Valois és Tudor házak között entente cordiale nagy ünnepségén. A három hetes ünnepségen 5172 angol látogató vett részt, és az aranygyapjú mezeje vagy hasonló buta címen vonult be a világtörténelembe. Arról nevezetes, hogy nem járt semmilyen politikai eredménnyel. Viszont itt tetszett meg Mária az angol királynak, ami aztán több éves kapcsolathoz vezetett. Az évszámokkal itt is baj van, mert egyesek szerint a viszony 6 évig tartott, az utóbbi időben már Annával párhuzamosan. Viszont az is igaz, hogy Mária még tíz évig volt aragoniai Katalin udvarhölgye, egészen addig, amíg meg nem semmisítették a házasságát, és ez a két adat nem rímel össze. Közben Máriát férjhez is adták, igaz?
Igen, egy Sir William Carey nevű gazdag udvaronchoz, a király lekötelezettjéhez. Vagy rögtön azután, hogy Mária visszaérkezett Angliába, vagy csak egy év múlva, de ez nem sokat számít. A férj tudta a szerepét, mi azonban nem tudjuk, hogy a két gyereküknek ki az apja. Lányuk, Katalin később klevei Anna, Howard Katalin, majd I. Erzsébet udvarhölgye lett, az 1526-ban született fiú a Henrik nevet kapta, és feltűnően hasonlított a királyhoz. Magasabb helyről nem erősítették meg ezt a feltételezést. Thomas Boleyn továbbra sem háborodott fel, sőt örült annak, hogy a lánya sorsa így alakult.
Ez így elég durván hangzik.
Lehet, de akkoriban nem volt szokás a királyok közeledését visszautasítani. Végül is, a férj jövedelmező állást és földbirtokot kapott; a 6s8d esküvői készpénz-ajándék mellett. Hát igen, az összeg a mai fogalmakkal elég furcsán hangzik, de akkoriban ennyi volt egy egész kastély és a hozzá tartozó földek éves bérleti díja (Littlecote). Mária egy ideig évi Ł 100 kegydíjat kapott, az apjának meg kellett elégednie Ł 50-el, igaz, hogy közben történt egy és más, ami bajba sodorta az egész Boleyn családot.
Eladta a lányát, előbb a francia királynak, aztán Henriknek.
Így is meg lehet fogalmazni, de nem volt sok választása. Mária véleményét nem ismerjük. Elfogadta a helyzetet, büszke volt rá, vagy tetszett neki – van sok lehetőség. Nem jó, ha mondjuk a viktoriánus erkölcsöket kérjük számon a 16. századtól.
Amikor ugyanaz történt, csak a diszkréció volt nagyobb.
Vagy a kétszínűség. Máriát egyszerű, jólelkű lánynak írják le, aki inkább a szívére hallgatott, mint az eszére.
Ezzel szemben Anna…
Anna ebben az időben aragoniai Katalin udvarhölgye volt, szívesen kockázott egy-két pohár bor mellett, és élvezte a hódításait. Henry, Lord Percy, Northumberland grófjának a legidősebb fia volt a kedvenc. Később sokan szerették volna tudni, hogy mire mentek egymással. A velencei követ ezt írta Annáról: „Közepes termet, elég sötét bőr, hosszú nyak, széles száj, nem túl magas keblek, csak a fekete szemei szépek.” Hat vagy több év után Henrik megunta Máriát, és Annán akadt meg a szeme. Hogy Anna számító volt-e? Talán igen. De látta, hogy a nővérét úgy állítják félre, mint a leütött sakkfigurát. Érthető, ha elhatározta, vele nem fogják ugyanezt a játékot eljátszani. Persze azt is mondhatjuk, azzal csábította el a királyt, hogy nem feküdt vele össze.
Elég nehéz lehetett, ha minden nap találkoztak.
Nem találkoztak minden nap. Ha igaz, Anna közben még Párizsban is élt egy ideig, mindenesetre sok időt töltött Heverben, ide látogatott el gyakran Henrik a lovas kíséretével, és már messziről nagy kürtöléssel jelezte az érkezését. Egyszer Henrik hiába jött, Anna is, apja is súlyos betegek voltak, elkapta őket a nem túl szakszerűen angol izzadásnak nevezett betegség. Mivel ez járványos, Henrik nem maradt a várban, de azonnal elküldte az orvosát. L’amour vagy nem, Anna 1527-ben elfogadta a király házassági ajánlatát. Aragoniai Katalintól még évekig nem lehetett megszabadulni, nem utolsó sorban az érsek, William Warham ellenállása miatt. Annát csak 1533 júniusában koronázták meg, és szeptemberben megszületett a lánya, a későbbi I. Erzsébet.
Mária pedig beletörődött a sorsába.
Részben. 1528-ban meghalt a férje, Sir William Carey. Szerette vagy nem, ki tudja, de anyagi értelemben nagy veszteség volt. Fiát Anna gyámsága alá helyezték, aki a gyereket rögtön bedugta egy cisztercita kolostorba, és az anyja még csak nem is találkozhatott vele.
Bevett szokás volt, hogy az angol arisztokraták ezen a módon gondoskodtak a szegényebb rokonaikról. A kis Henrik azonban még csak két éves volt…
Nem, tíz évesnek mondják.
Ha 1526-ban született…
Meg kell szokni, hogy ebben a történetben minden évszám bizonytalan.
Nem lehetett tíz éves, ha Mária és Henrik csak 1519-ben találkoztak először Calais-ben.
Nem tudok hozzászólni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy 1526 nekünk a mohácsi vészt és az ország három részre szakadását jelenti, Angliának pedig mindössze azt, hogy nem tudni, ki az apja a Henrik gyereknek.
Talán akadtak más problémáik is.
Biztosan… de egyik sem ért fel a mohácsi vésszel. Mária és Anna között nem romlott meg a viszony, 1532-ben még együtt kísérték el Henriket Calais-be, egy hivatalos látogatásra. 1534-ben azonban Mária titokban feleségül ment William Staffordhoz, akit a források az udvar szolgálatában álló közembernek, sőt szolgának neveznek. Erre a mélyen rangon aluli házasságra nincs magyarázat. Egy nem egészen hiteles levélben Mária elismeri, hogy „a szerelem legyőzte az értelmet,” és így folytatja: „Kaphattam volna előkelőbb születésű férjet, de biztosíthatom Önt, soha nem találtam volna olyat, aki ennyire szeret. Inkább koldulással keresem meg a kenyeremet, minthogy én legyek a keresztények legnagyobb királynője.” Ez egy oldalvágás a húga felé, aki azonnal elküldte őt az udvartól, amint kiderült, hogy terhes.
Miközben maga éppen egy vetélés után volt. Bár nem tudom, mi bosszantóbb, elvetélni a magzatot, akiből trónörökös lehetett volna, és megmenthetett volna egy házasságot, vagy tudomásul venni, hogy a szerelmes udvarlóból követelőző zsarnok lett, aki szülőgépnek tekinti a feleségét.
Nem hiszem, hogy Annának sok illúziója lett volna Henrikkel, mint férjjel kapcsolatban. Mária viszont egyelőre jövedelemforrás nélkül maradt. Szorult helyzetében fordult Thomas Cromwellhez, aki a király minisztere és tanácsadója volt. Hozzá intézte az idézett levelet is. A király azonban közömbös maradt. Anna továbbra s gondoskodott a nővére fiáról, akinek a tanítója egy francia költő volt, Nicolas Bourbon. Máriának is küldött egy értékes ékszert, bár egyesek szerint ez még 1530-ban volt, és az ékszerrel tulajdonképpen egy szerencsejáték-adósságot kellett volna kifizetnie. Mások azt mondják, készpénzt és egy pompás aranykelyhet küldött, de nem engedte meg, hogy az udvarba visszatérjen. Nem találkoztak többé. Mária még az anyját sem látogatta meg. Nem kereste a kapcsolatot a húgával és George nevű testvérével sem, amikor már a Tower börtönében voltak.
Koholt vádak alapján. Mert a király már feleségül akarta venni Jane Seymourt. Hazaárulás, mérgezési kísérlet, házasságtörés négy alantas származású emberrel, incestus a testvérével, Lord Rochford-al. A saját nagybátyja, a norfolki herceg ítélte halálra. Utolsó szavai ezek voltak: „Kérlek titeket, és könyörgök, jó barátaim, imádkozzatok a király, uram és uralkodótok életéért, aki egyike a legjobb hercegeknek a föld színén; aki mindig olyan jól bánt velem, hogy jobban nem lehetett, ezért jó akarattal megyek a halálba, és alázattal kérek bocsánatot az egész világtól.”
Gúnyolódott?
Az ember nem gúnyolódik a halála pillanatában.
Kegyelmet remélt?
Lehet. De a kegyelem csak addig terjedt ki, hogy Calais-ból hozattak egy hóhért, aki tudott a karddal bánni – a kard gyorsabban végez, mint a bárd.
Máriát nem fogadta vissza a társadalom, talán nem is bánta. Az essexi Rochfordban élt a férjével, akiről most már tudjuk, hogy nem volt sem udvari tisztviselő, sem szolga, hanem katona a király kíséretében, akivel Mária még Calais-ben találkozott. 1537-ben meghalt az anyja, 1538-ban az apja, aki után örökölt valamit az essexi birtokok közül. Viszonylag fiatalon halt meg, 1543-ban, de még megérte, hogy Katalin lánya udvarhölgy lett, és jó házasságot kötött. Staffordtól is született egy fia, aki még gyerekkorában meghalt, talán egy Anna nevű lánya is, de itt már megszakadnak a feljegyzések.
És Henry Carey?
Felnőtt, és sokáig harcolt azért, hogy megkapja az Earl of Ormond címet, amely az anyja, mint Thomas Boleyn legidősebb lánya után járt volna neki. Meg is kapta I. Erzsébettől, de csak a halálos ágyán.
Remélem, elutasította.
El hát. Minek a cím a másvilágon?
És ezen a világon minek?
Nem tudom. Nekem már sok minden hiányzott az életemben, de a cím még soha. Máriát azonban nem felejtette el a világ. Bár kissé háttérbe szorult tragikus sorsú húga mellett, rendszeresen szerepel könyvekben, a mozivásznon és a TV-n. Elég önkényesen bánnak az életrajzi adataival. Philippa Gregory egyenesen róla írta sikeres regényét: A másik Boleyn lány. A Franciaországban töltött évekről kényelmesen megfelejtkezik. Azt mondja, Mária még csak 13 éves volt, de máris egy gazdag udvaronc, Sir William Carey felesége. Csak később engedett a családi nyomásnak, és nagy vonakodás után lett a király szeretője. Erre főleg a cselszövő Anna és George kényszerítették. De amikor terhes lett, Anna elcsábította a királyt. Anna és George az egész idő alatt vérfertőző kapcsolatban éltek, annak ellenére, hogy George inkább a férfiakat kedvelte, és így tovább. Anna szobájában boszorkányok tanyáztak, ott kotyvasztották a mérgeket.
A boszorkányok mindig a királyi palotában kotyvasztanak, ez csak természetes.
Philippa Gregory nem egy monográfiát írt, hanem regényt; egy életsorsot, ami éppen úgy megtörténhetett volna, mint ahogy mi próbáltuk felvázolni.
Fenét… jó ezt majd kisípoljátok. Nincs nagyobb ostobaság, mint a történelmi regény. Csak az igazat és tiszta forrásból, vagy semmit. Vagy írjon egy igazi regényt, fiktív nevekkel, az is rendben van. Mire jó a hamisítás? Az emberek elolvassák, azt gondolják, biztosan alapos kutatásokat végzett, és elhiszik minden szavát. Mi haszna ennek, meghamisítani a történelmet?
Ki beszél itt haszonról? Leírt egy lehetőséget, és ehhez joga van.
Nincs joga. A társadalom minden baja abból származik, hogy az emberek állandóan a jogaikra hivatkoznak. A meg nem született bébiknek, de még az állatoknak is jogaik vannak. A jogok azonban összeütközésbe kerülnek egymással. Mondjuk az egyik embernek joga van kiabálni, a másiknak joga van a csendhez. Mi a megoldás? A történelem során eddig egyetlen sikeres társadalom volt, a védikus. És a védikus társadalomban az embereknek nem jogaik voltak, hanem kötelességeik. Az emberek ne a jogaikat követeljék, hanem végezzék a kötelességeiket. Másképpen nincs harmonikus együttélés.
A védikus elveket nem lehet ismét bevezetni. Ami egyszer elmúlt, az elmúlt visszahozhatatlanul.
Hiszi a piszi.
5 hozzászólás
„pedig Mária nem volt se nem szép, se nem vonzó” Szerintem jelen időben írhatjuk, hogy Mária se nem szép, se nem vonzó. Múlt időben a nem volt se szép, se vonzó, tűnik nekem helyesnek.
„mert már a nagyapja, az apja, de ő is előnyös házasságot kötött.” Itt a „de” helyett és-t írnék, de nem biztos, hogy jól tenném. 🙂
„5172 angol látogató vett részt,” Ezen az adaton öt percig vigyorgásztam. Te kis huncut! Azt elhallgattad, hogy valaki két nappal korábban hazament.
Tetszik az írásod. Könnyed, lebilincselő, (nekem) sok ismeretet ad.
Jó volt olvasni. Elhitettél velem mindent.
Gratulálok. a.
igazad van, elég figyelmetlenül írtam.
az 5172 nagyon hitelesnek tűnik, magam is ennyinek számoltam…
Jól bánsz a tollal, s hogy mindaz igazé-e? "Ami egyszer elmúlt, az elmúlt visszahozhatatlanul,"
az viszont tény. S ami megtörtént, az megtörtént, s azon se lehet segíteni.
De nem is kell, mert úgy érdekes, ahogyan nekünk k közre adtad. Én magam részéről érdeklődéssel olvastam, mert az angol uralkodó ház sok érdekes történettel szolgált már nekünk, s én szeretem a történelmi eseményeket olvasni.
Szeretettel: Kata
történelemben a tények igazak lehetnek (nem mindig), de hogy ki, mit, miért tett, azon sokszor csak csodálkozni lehet. még ha vannak is egykorú levelek, amelyekben a szereplők "megindokolják," abban sem lehet bízni, mert az emberek fényezik magukat, sajnos.