Igaz, hogy jó és egészséges. De az is igaz: nem mindenkire érvényes!
ÁDÁM ÉBREDÉSE c. kötetem – Ótestamentum fantázia. Annak kiegészítésére készítettem eme mondandómat.
Kérdés: és mért ne lehetnének csodák mostanság is?
Némely emberek – néhányan nyilván kiérdemelték, hogy közel kilencven évükhöz még a 80 kilométeres versenyt végigfutják, sőt, olyanok is lehetnek, akik naponta egyfolytában 20 kilométert gyalogolnak. Ők azok, akik aztán bekerülhetnek a leg-leg-nyilvántartásba, mivel egyedül valának az országban vagy akár a világon is. Megérdemlik kiváltásukat!
Mondá nékem az én édes kislányom – a jó Isten áldja meg érte – jó anyám: vajon te miért nem gyalogolsz és futsz, mint tetted volt valamikor húsz- és negyvenéves korodban?
Igen én ezen sokáig elgondolkodtam, hiszen talán igaza is van. Miért nem futok én, s miért nem megyek vele együtt gyalogtúrákra hétvégeken… (Istenem, de jó is lenne, mivel mostanában egyre gyakrabban – ha lábaimra felállok, jobb csípőmnél a villámok cikáznak, s vissza kell ülnöm, mivel egy ideig lábra se tudok állni!)
Magamban azt mondom a kérdésére: igazad van. Én is föltevém magamnak e kérdéseket már nem is egyszer vagy kétszer. Miért? Miért van az, hogy én mostanában már nem akarok gyalogolni sem futni, hiszen valamikor versenyfutásért érmet is nyertem, s 40 éves koromig nagyon sokszor legyalogolni azt a 20 kilométert nem jelentet nekem semmi gondot. Legfeljebb kifáradtam, s jobban aludtam. Mindez igaz.
Amikor az én tevékeny szüleim öregkorba jutottak, én a korábbiakhoz képest sokszor utaztam hozzájuk – akkor még – hosszan, vonattal, busszal, hogy mikor már erejük fogytán volt, segíthessek nekik, s bőröndökben úgy hoztam haza sokszor a mosnivaló holmit, hogy legközelebb tisztán-vasaltan vigyem vissza nekik. Ebben az időben már hiába volt közel hozzájuk a Balaton – ahol minden nyarat ott tölthettem gyerekeimmel – ha később oda mentem, nemigen volt időm a tóban fürödni. Örültem, ha nekik segíthettem.
De munkáséveim idején mi volt? Dolgoztam napestig, hogy megszerezzem családom részére a mindennapi betevő falatot, s hogy jusson tanulásra, sőt, kirándulásokra, nyaralásra… Aztán végre, szereztem autót, s azzal jártam az országot, s amikor nyugalomba vonultam, örömmel jártam unokáimhoz, vagy hoztam haza őket, hogy szüleik is kellemes otthont teremtsenek.
Közben, ha időm volt, jártam az új tornacsarnokba labdajátékokra, tornára, majd kertet teremtettem magamnak, ahol még a fák töveinek helyét is magam ástam, s nagy vödrökben hordtam halomba földet 20-literes vödrökben, hogy zöldségeket ott egy dombon termeljem.
Öröm volt számomra, hogy kis unokáim minden nyáron, s szünidőben velem lehettek, s a kertben volt rá alkalom, hogy a természetet – füvet-növényt-virágot, madarakat, s egyéb istenteremtette élőlényeket megismerjék. Máskor is sokszor hívtak nyugdíjas koromban, hogy vigyázzak unokáimra, amíg édesanyjuk az emeleten épülő otthonuknál munkálkodott.
Igaz, mert kifáradtam, már ekkor időm arra nem jutott, hogy futni, gyalogolni járjak… örültem, ha nyáron 1-2 hétre még mehettem nyaralni, akkor is örömmel magammal vittem a családom.
Azon el lehetne gondolkodni, hogy csak a jóságos Isten tudja, miért van az, hogy emberek szervezete bizonyos idő után fárad, nem úgy működik, mint ifjúkorukban. Egy alkalommal, épp’ a Balatonnál – amikor a miskolci Irodalmi Rádió szervezésével a Down-szindrómás fiammal együtt tartózkodtam – a vízben ijedten vettem észre, hogy az úszás már nem megy nekem, s hiába emelgetem, hiába minden akaratom, a jobb lábam, nem engedelmeskedik…
Kedves leányom aztán a munkahelyén Röntgen-fölvételt készített s kisült, hogy csontjaim már nem olyanok, mint ifjúkoromban, elmeszesedtek, térdeim elkoptak, gerincem elferdült, s főleg a jobb csípőm kiment a helyéről…
Nos, ezek után már – legalább is én magam – nem csodálkozom azon, hogy sem futni, sem húsz-kilométeres kirándulásokra miért nem vállalkozom. Örülök annak, hogy legalább bottal a lakásban ha lassan is, de még járkálok, s ellátom magam, de időnként ülés vagy állás után még lábaimra állni sem tudok. S már a folyosón-sétálás is egyre ritkábban sikerül.
Be kell látni, s én tudomásul vettem, hogy ilyen az élet. S ha nehéz elhinni, hogy a gyaloglás-futás miért nem megy, hát csak egy lehetőség lehet arra, hogy mindez megváltozzon! S ezért most írásom elejére visszatérve, arra gondolok. Talán ki kellene egészítenem az Ótestamentum fantáziás kötetemet:
Milyen jó lenne, ha valaki imával fordulna az égiekhez, s azt kérné: jöjjön le közénk ismét Jézus-Krisztus – eme bűnös világra – mint valaha tette, s tegyen velünk csodát, hogy az embernek öregkorában ne legyenek ilyen gondja.
Milyen jó lenne, ha kezét homlokomhoz téve mondaná: „Ember, mondom néked, kelj fel és járj!” – mint olvasható a Bibliában. S én fürgén felállanék, s elindulva járnék, mint korábban… S akkor mindjárt venném a telefont s leányomat arra kérném, vegyenek föl engem is abba a csoportba, akikkel ő hétvégeken járja a dunántúli erdőséget. Ezt még azzal is megtoldanám, hogy leányával, az én unokámmal pedig részt vennék a hosszú távú versenyfutásokban, hiszen fiatalkoromban jó eredménnyel futottam!
Már a gondolattól ismét fiatalnak érezem magam!
12 hozzászólás
Kedves Kata!
Én amondó vagyok, hogy csak sétálgass minél többet, az mindenkinek jót tesz. Sokszor már csak ha egy képzeletbeli sétát teszek, az is felvidít. Ezt is gyakorolni kell, mert egy idő után ilyesmire szorul az ember. Csodák voltak, vannak és lesznek, sajnos nem mindenkinek adatott meg, hogy csodaszámba illők családjába tartózzon. Szerintem a sors ellen nehéz a testtel küzdeni, de ott a szellemünk, azzal már lehet valamit kezdeni. Jó egészséget kívánok, sok szeretettel: István
Kedves vagy, István. Biztató szavaid igazán jól esnek nekem. De sajnos, azt hiszem, már túl vagyok azon, hogy én csodákban bízzak.
Köszönöm, hogy itt jártál és olvastam rövid alkotásomat.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Már csak azért is megérte megírni, hogy már a gondolattól is megfiatalodj.
Egyébként, valóban számítanunk kell a kellemetlenségekre, hiszen szervezetünk elhasználódik az idők folyamán, aztán hol itt, hol ott jelentkeznek problémák. Hogy mennyire számíthatunk csodákra? Hm, lehet, hogy a csodák ideje is lejárt… Persze, reménykedhetünk, mert az hal meg utoljára.
Kívánok Neked jó egészséget, hogy még sok-sok szép írással örvendeztess meg bennünket, és természetesen némi CSODÁÉRT is nagyon szurkolok!
Sok szeretettel!
Ida
Kedves Ida!
Nos, igen, mostanában már kevés csoda történik, ezért arra hiába várnánk. Nos, nem vagyok elégedetlen, sőt, mindig azt szoktam mondani: nem szólhatok semmit, hiszen hány ismerősömnek voltak hasonló gondjai – ha még enyhébben is jelentkeztek…
Amiket leírtam, csak úgy eszembe jutottak, s leírtam. Másoknak is azt szoktam ajánlani, hogy a kellemetlenségeket jobb kiírni magunkból, talán hamarabb átmegy rajtumnk.
Köszönöm, hogy itt jártál
szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szépen írásba foglaltad, hogy vajon egy idős miért nem tudja már felvenni a versenyt a fiatalokkal. Vannak persze "legleg" emberek, de ők talán fiatal korukban nem dolgoztak olyan intenzíven, egy kicsit tartalékoltak idős korukra. Ha a kéz és láb nem mozog úgy, mint régen, viszont nagy öröm, hogy a szellemi képességed nagyon friss, és ez is egy csoda, hiszen sokan vannak, akik jóval fiatalabb korban már kezdenek leépülni. Jó egészséget kívánok Neked, és írásaiddal örvendeztesd az olvasókat! Gratulálok!
Szeretettel: Matild
Kedves Matild!
nagyon igazat mondtál, mert sokat jelent nekem, hogy legalább szellemileg aktív lehetek. Nem is tudom, mi lenne, ha ez nem lenne… Éppen most állítottam össze a 42. kötetemet – versesnek a 7. három borítólapot készítettem hozzá, ami legalább is nekem tetszik. Nem tudom, majd a Szécsényi könyvtár melyiket választja, mert a köteteim náluk jelennek meg. Még néhány nap kicsit átnézegetem, s egyik művészkörhöz elküldöm, hogy ajánlót készítsen hozzá a főszerkesztő, aztán
mehet az útjára. Jó, jó, hogy néhány nap alatt elkészítik. Köszönöm a jókívánságaidat és azt, hogy eljöttél.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Én magam is azok közé tartozom, akik valamikor sokat futottak és gyalogoltak.
Az életkoromat, mint férfi, nem titkolom, nincs is rá okom. 75 éves vagyok és olyan kegyesek voltak hozzám az égiek, hogy – hála Isten – az orvosok nem ismernek.
Soha egy tablettát még be nem kaptam. Most is képes lennék 5-10 kilométert gyalogolni.
Két éve ezt még meg is tettem, mert a tanulóimnak, akikkel kirándulni mentem, nem mondhattam, hogy álljunk meg, mert szúrásom van. Most 75 éves vagyok. Én is, hozzád hasonlóan, sokat dolgoztam, nem is kicsi, kertben. Felépítettem két házat.
De, tudom, hogy mit jelent, ha az idő belemarja magát a csontokba, idegekbe, mert a feleségem parkinsonos (kegyetlen és gyógyíthatatlan betegség). Látom a szenvedését, pedig mindenben segítem. (öltözés, vetkőzés stb).
Az írásod egyébként nagyon tetszett. Gratulálok. István
Kedves István!
Örülök, hogy meglátogattál, olvastad rövid beszámolómat egy beszélgetésről. Ilyen az élet. 13 évvel ezelőtt én is annyi idős voltam, mint most Te vagy, s akkor még én is jóval kedvezőbb állapotban voltam. A gyógyszerekkel én is úgy vagyok, hogy lehetőleg messzire elkerülöm őket, csak a nélkülözhetetlenekkel élek.
Kívánom Neked, hogy továbbra is egészségnek örvendjél.
Nem kértem pontozást, mert az írás csak egy gyors, összecsapott anyagom.
Máskor is, mindig, szívesen látlak.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Alaposan meg kellene gondolni a futást – amit szinte az egészség biztos zálogaként reklámoznak – a fiataloknak is, nem csak az idősebbeknek. A futás fokozott véralvadékonyságot hoz létre, ami nagy infarktus kockázattal jár. Bizony, pont ami ellen ajánlják a futást! Itt lehet bővebben olvasni róla:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/a-hala-oka-testedzes.htm
A gyaloglás már más lapra tartozik, az idősebb korban is valóban nagyon egészséges, ameddig fizikai erővel bírja valaki. Ha már nem megy, akkor nagy segítség lehet a kreatin szedése. Olvass róla itt:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/olcso-es-hatasos-eszkoz-az-izomtomeg-vesztes-az-energiatlansag-es-a-szellemi-leepules-ellen..htm
Judit
Juditka!
Nos, félreértés ne essék a végén csak viccként írtam, hogy majd elkezdenék versenyeken futni
és erdőkben a természetkedvelőkkel együtt 20 km-eket gyalogolni.
Azért köszönöm, hogy itt jártál és a címeket letöltöttem, s megnézem, mit találok bennük.
Kata
Kedves Kata !
A séta is egészséges főleg,ha tiszta szép idő van.
Mostanában bicajozgatok mindenem megmozgatja, igaz az első napokban izomlázzal
küszködtem, de megérte 🙂
Tetszett az írásod !
Szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Nos, én nem azok közé tartozom, aki ne szeretné a mozgást, akár séta, akár gyaloglás, akár még a futást is. Azonban meg kell gondolni – olyan állapotban, amilyenben vagyok, hogy mit bír el a szervezetem, vagy inkább a lábazatom! A napokban voltam bőrgyógyásznál (egy kiváló orvos a szakmájában), mivel a lábamon (már múlt évben is volt hasonló gondom) seb képződött a lábamon, és most kiújult. Megfelelő gyógyszert és kenceficét adott, ami remekül bevált, de óva intett attól, hogy a lábam erőltessem, s pihentetését ajánlotta. Egyébként sokszor már alig bírok fekvésből vagy ülésből felállni is, nem még sétálni vagy gyalogolni. De a legtöbb orvos s mások is csak azt szajkózzák: gyalogolni kell, meggondolatlanul azt, milyen állapotra érvényes a javaslat.
Minden gond mellett igyekszem olyan tornagyakorlatokkal, amilyeneket el tudok végezni, segíteni a bajokon, s ha fölébredek, még éjszaka is mozgatom a lábaimat.
Köszönöm, hogy itt jártál, szeretettel: Kata