A számítógép embertelen:
egyrészt tökéletesen programozott
és szabályosan működik,
ráadásul teljesen őszinte."
Isaac Asimov
Most biztos majd sokan felkapják a fejüket, mondván én azért épp elég időt töltök a számítógép előtt, és miért pont erről szeretnék írni! Azonban megnyugtatok mindenkit, hogy még ember vagyok, a javából…
Jelen cikk megírására az késztetett, hogy egyik álmos őszi reggelen beszédes és egyben döbbenetes statisztikai adatokra bukkantam. A számok az internetes tevékenységünk következtében előállt adatmennyiségeket mutatják. Ezt a jegyzetet 2011-ben vetettem billentyűzetre, az adatok ezért a 2010-es állapotokat mutatják, melyek jelenleg még elgondolkodtatóbbak!
Ezek szerint:
107 trillió – Az elküldött e-mailek száma 2010-ben.
294 milliárd – Átlagosan naponta ennyi e-mail keletkezett.
1.88 milliárd – Ennyi ember írt e-mailt tavaly.
262 milliárd – Naponta ennyi spam keletkezett 2010-ben.
152 millió – A blogok száma.
100 millió – új Twitter felhasználó.
277 millió – Ennyi weboldal üzemelt 2010-ben.
600 millió (előző évben: 350 millió!!) – Ennyi embert számlált a Facebook közösség.
(Havonta kb. 30 milliárd tartalmat osztanak meg a Facebook felhasználók az oldalon.)
70% – A Facebook közösségének ekkora százaléka él Amerikán kívül.
20 000 000 – Ennyi Facebook alkalmazást telepítenek naponta a felhasználók.
2 milliárd – Ennyi videót szolgál ki naponta a YouTube.
(Minden percben 35 órányi videót töltöttek fel a Youtube-ra.)
2 milliárd videót néztek meg a Facebook-on tavaly.
Az internetet használók száma:
1.97 milliárd – 2010 júniusában.
14% – Egy év alatt ennyivel nőtt az internetet használók száma.
825,1 millió – Az internetet használók száma Ázsiában. (42%)
475,1 millió – Az internetet használók száma Európában. (24,2%)
266,2 millió – Az internetet használók száma Észak-Amerikában. (13,5%)
204,7 millió – Az internetet használók száma Latin Amerikában / Karibi országokban. (10,4%)
110,9 millió – Az internetet használók száma Afrikában. (5,6%)
63,2 millió – Az internetet használók száma Közel-keleten. (3,2%)
21,3 – Az internetet használók száma Ausztráliában és Óceániában. (1,1%)
46,9% -a az internet használóknak még most is az Internet Explorert használja.
Behunytam a szemem, és elképzeltem ezt a sok számot, és azt, hogy mennyire más lett a világ, mennyivel kevesebb lett a „beszédes” világ. Gyerekkoromban elképzelhetetlen volt a hétvége anélkül, hogy a család egy vagy több „ága” ne jött volna össze valamelyikünknél egy kártyapartira, sörözésre, vagy csak úgy beszélgetésre, s míg a felnőttek múlatták az időt, addig mi a játszótéren fogócskáztunk, kidobósoztunk, vagy csak egyszerűen hintáztunk.
Azonban a mai, egyre inkább rohanó és gyorsuló világunkban a népesség „fejlett és fejlődő” tömege napi tevékenységéből mind többet tölt a számítógépek előtt. Természetesen a legtöbb idő a munkavégzéssel telik el, bár ami azt illeti, a szorgos munkával töltött billentyű- és egérkattintások között fel-felbukkan valamelyik közösségi oldal, levelezőprogram, hogy a népszerű „táplálós” játékokról ne is beszéljünk.
Azok, akiknek nincs szükségük pénzkereseti tevékenységük ellátásához számítógépre, munka után biztosan szakítanak egy, de többnyire több órát is arra, hogy a napi zajoktól, intrikáktól, feszültségtől átmeneti időre a virtuális térbe merüljenek el.
Egy szónak száz a vége: a számítógép életünk olyan központi, szerves része lett, mint például a mobiltelefon, vagy valamelyik hihetetlenül „lenyűgöző és élvezetes felfedező-show” nézése a tévében.
Ez egyfelől negatív fejlődési irányba mutat, mert egyre kevesebb szerep jut az élőbeszédnek, a párbeszédnek, a személyes kapcsolatok kialakulásának. Viszont pozitív hatása is van, hiszen az információáradatban a mai internetes világban könnyen megtalálhatjuk a nekünk tetsző terméket, leírást, könyvet, újságot, tévé- és rádióadót, és juthatunk komoly ismeretek birtokába. (ami nem jelenti azt automatikusan, hogy komolytalan ismeretekbe nem ütközünk lépten-nyomon)
A nagy számok törvénye alapján az informatikai világ fejlődésével párhuzamosan megjelent egy fogalom is: az internet-függőség. Pontosan nincs definiálva, legalábbis az a része, hogy mennyi idő után lehet valakiről azt állítani, hogy internet-függő. A szakorvosok úgy próbálják ezt elmagyarázni, hogy az lesz függő, aki annyi időt tölt el a számítógépe előtt, amely miatt a normális szociális viselkedési normái már megváltoznak, átalakulnak. Ez, többek között, abban merül ki, hogy nem képes a munkáját megfelelő módon elvégezni (késések, igazolatlan hiányzások), a családi élet teljes megszűnése, az emberi kontaktusok mellőzése, viselkedési zavarok, ingerültség társaságban…
Az USA-ban, Seattle közelében, 2009-ben megnyitotta kapuit az első internet-elvonó egészségügyi intézmény, amely a beszédes RESTART nevet kapta. Az ide jelentkezők 45 napos kúrán vesznek részt, mely pszichoterápiás beszélgetéseket, gyakorlati munkát és sportot is tartalmaz. A létesítmény létjogosultságát az tette lehetővé, hogy nagyon sokan már egyszerűen képtelenek kiszakadni a monitor gerjesztette mesterséges világból. Sőt, a technológia, a közösségi oldalak, az internetes vásárlás rohamos fejlődése egyenes következményként vezetett az intézmény felállításához.
Ronald Pies, a syracuse-i orvosi egyetem pszichológiaprofesszora szerint sok „internetfüggő” súlyos depresszióval, különböző személyiségzavarokkal vagy szociális fóbiákkal is küszködik, amelyek gátolják őket abban, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet éljenek és szemtől-szembe létesítsenek kapcsolatot emberekkel. Ezeknek a mélyebben rejtőző problémáknak a kezelése azért is fontos, hogy ne léphessen fel valamilyen másik szenvedélybetegség, ha az illető kigyógyul a net-függőségből.
Személyesen ismerek olyat, aki internetes társkeresőn talált magának ideális jelöltet. A szokásos „ismerjük meg egymást” üzenetek, chatelések után eljött az élő randevú, illetve mai szóhasználattal, találkozó ideje. (a metrón hallottam, hogy egyesek már a randevút is meeting-nek nevezik…)És a két ember, akik a gépük előtt ülve naponta hosszú perceket, órákat tudtak magukról mesélni, szótlanul, dadogva-izzadva kínlódtak a kávéházban. Egy idő után feladták, és megbeszélték, hogy még „nem állnak készen”, ismerjék meg egymást jobban, majd elbúcsúztak, hazamentek, és még aznap este a gép elé leülve kisregény formájában jól elbeszélgettek, hogy szerintük ugyan miért nem sikerült jól ez a találkozó.
És ez így nem jó. Sokan annyira megszokják a chat -programok, a fórumok adta laza kommunikációs lehetőségeket, hogy karóba húzva ülnek-állnak egy személyes kontaktus helyszínén, és oda nem illő szavak és mondatok hagyják el szájukat. Ez persze érthető is, hiszen nem volt elég idő és lehetőség a való világban arra, hogy gyakorlatot szerezzenek a párbeszédről, mely az ősemberek egyszerű kiáltásaiból fejlődött ki. A családi élet is átalakult mára, nemegyszer látni, amint apuka a laptopját tartja az ölében a vonaton, miközben kisfia PSP-n tolja az egyik véres játékot, ahelyett hogy barkochbáznának, vagy anagrammáznának.
Az én korosztályom (42 éves vagyok) még nem szembesült, nem is szembesülhetett ilyen problémával, hiszen mi a téren rúgtuk a labdát, ültünk a telefirkált padokon, moziba jártunk a barátokkal, és házibulikat szerveztünk, ahol mindenki beszélgetett a másikkal. (utána persze sok beszéd nem volt, hol az alkohol miatt, hol egy lány miatt…)
Mert a mi generációnk nem beleszületett az informatika világába, hanem fejlődött vele, megtapasztalta, megtanulta azt, és egyfajta hobbiként tűnt fel legtöbbünk életében. Elsőként az újdonság varázsa az volt, hogy a tévéhez köthető számítógépekkel játszottunk, majd képeket, kisfilmeket néztünk a mai szemmel igen kicsi 14"-os monitorokon, majd azon kaptuk magunkat, hogy a BASIC nyelvet, később a DOS parancsait próbáltuk elsajátítani. Emlékeim között ott vibrálnak a régi képek, mikor öten-hatan ültünk körbe egy 486-os vagy Pentium 1-es gépet, és álmélkodtunk az OpenGL alatt futó Quake 2– őn.
Ma már ezek nagyon messzi képek, és az informatika mára központi részévé vált életünknek. Mert – valljuk be őszintén –, ki az aki a mai világban egy hetet úgy tölt el, hogy nem kapcsolja be a masináját, vagy ha nyaraláson van, nem keres fel legalább egyszer egy internetes kávézót? Persze csak abban az esetben, ha a szállodai szobában nincs Wifi, mert akkor meg biztosra veszem, hogy mindenki előveszi esténként a laptopját…
Azt azért ne gondoljuk, hogy nem lehet informatika, világháló nélkül tartalmas életet élni. Kérdezzük csak meg erről a nigériai hausza és ibo törzseket! Nyilvánvaló, hogy minden társadalomban, legyen az akárhol, az adott nép technikai, gazdasági, szociális fejlettsége határozza meg a fejlett számítástechnikához való viszonyt. Aki nem ismeri, annak nem is hiányzik. Akinek nincs lehetősége, hogy kipróbálja, nem ér fel veszteséggel a hiánya. Olyan ez, mint az egyedi strandokon megszerezhető élmény. Aki nem volt az Aquarénában, annak nem hiányzik a sebes száguldás hason lecsúszva, vagy a sötét alagútban való vad dobálózás az óriás gumikeréken. Azonban, ha eljutunk oda, olyan élményekkel leszünk gazdagabbak, amit szeretnénk egyre többször megismételni.
Ilyen a számítógéppel való viszonyunk is. Kétségtelen, hogy rengeteg hasznos dolog történhet velünk a használata során, barátokat szerezhetünk, fórumokon kérdezve tanácsokat kaphatunk, megoszthatjuk saját élményeinket vadidegenekkel, eldicsekedhetünk nyaralási fotóinkkal, és olyan régi ismerősöket is megtalálhatunk, akiket korábban jó esetben csak valamelyik rádiós műsor segítségével tehettünk meg.
A kérdés az, hogy mindez jó-e, milyen irányba halad, szükségszerű-e? A válasz egyértelműen az, hogy jó, és szükségszerű. Az már más kérdés, hogy mindez milyen irányban halad. Ha azt próbáljuk összevetni, hogy mi minden jó és hasznos, adott esetben szó szerint életmentő információhoz juthatunk a világháló segítségével, ugyanakkor mennyi hamis és káros adathalmazra bukkanhatunk, nem beszélve az egyenesen gyűlölködő vagy éppen gusztustalan információkról, akkor már nehezebb a dolgunk. Sajnos, ezek szűrésére már központi ellenőrzést nem lehet létrehozni. Elkéstünk.
Senki nem gondolta, hogy ilyen mértékben fog fejlődni a kibertér körülöttünk. Jó esetben a munkahelyen bízhatunk a rendszergazdában, otthon meg saját magunknak kell biztosítani a saját és családtagjaink, gyermekeink védelmét. Ez még sok embernek jelent problémát, mert hála a Microsoft programozóinak, az átlagos felhasználó vajmi keveset tud a rendszer működéséről, a védelmi mechanizmusokról, a megtehető óvintézkedésekor. Az egyszerűen „csak katt” világ jött el reánk…
Úgyhogy ezt a kulturális ágat már nem kerülhetjük meg, nem menekülhetünk előle, legfeljebb úgy, hogy kihúzzuk a konnektorból a gépet, lemondjuk az internet-előfizetésünket, és lemegyünk a parkba egy jót beszélgetni a szomszéddal, akinek eddig a nevét sem tudtuk.
Visszatérve a személytelenné váló kapcsolatokhoz. Sokak számára feltűnt már, hogy felhasználók ezrei gyűjtögetik az ismerősöket az erre szakosodott oldalakon, ahol is jó esetben csak a felét ismeri jól az illető. A másik fele csak felületes ismerős, vagy olyan régi kapcsolat, akikkel talán nem is
beszélt, találkozott évek óta. Mire is jó ez? Mert így szélesebbé tehetik ezek az egyének a „barátság-listát”. Így a többiek előtt ismertebbnek állíthatják be saját magukat. Ez is egyfajta menekülés a való világ zavaros mivolta elől.
A másik vetületet se hagyhatjuk ki: ez pedig a játékok világa. Ki ne szeretett volna hős lenni, híres focista, autóversenyző, profi katona, életmentő tűzoltó, mozdonyvezető? Egyértelmű, hogy mindenkinek vannak álmai, megvalósulatlan álmai. Ezekre egyfajta ajzószer, egy újabb menekülési lehetőség a számítógépes játékok világa, ahol azzá válhatunk, amivé talán soha. Itt is két tábort találunk, az egyik a fanatikus játékosoké, a másik meg az effajta élvezeteket ellenzőké. A játékosok azt vallják, hogy így élik ki a napközben eltűrt fáradalmakat, munkahelyen átélt stresszhelyzeteket, illetve így léphetnek a korábban említett hősök népes táborába.
Az ellenzők meg azt a nézetet képviselik, miszerint az erőszakos játékok erőszakot szülnek, ezért idegesebbek a gyerekek az iskolában vagy otthon, ezért lesznek egyesek bűnözők. Japánban készült egy felmérés, ahol kiderült, hogy a férfiak 80%-a rendszeresen játszik valamelyik számítógépes játékkal. És nem nő a bűnözés aránya, legalábbis nem emiatt. Az ellenzők nem számolnak egy igen fontos ténnyel: már a Pacman is erőszakos játék volt! Hiszen a menekülésünk ára az volt, hogy „megöljük”, megegyük a ránk támadó harapós kedvű ellenséget…
A lényegen már semmi nem változtat. Az informatika mindennapi életünkbe való burjánzása, és az ezzel járó szabadság és szorosan vele együtt a bezártság már mindig kisérteni fog minket. Mert talán már nem is ellenkezünk. Mint egy rossz kormányintézkedés után, most is azt tesszük, legyintünk, és élünk tovább. És káromkodunk, ha áramszünet van, vagy a szolgáltató üzemzavara miatt nem tudunk felmenni valamelyik közösségi oldalra, hogy az elvesztett pókerjátszmáról ne is beszéljünk.
Talán már én sem tudom, mit is szerettem volna mondani. Hiszen aki ismer, az tudja, mennyi időt töltök el a billentyűzetem és a számítógépem társaságában. De szakítok időt a családomra, a barátokra, egy-egy kirándulásra, kiállításra. (Pl. Dostalgia kiállítás – nekünk, az oldal látogatóinak kötelező!)
Szóval, a gépünkbe zárt lélek lassan már eggyé válik velünk. Itt mindenkinek lehet egy másik énje. Ahol a hangulatjelek mögé bújva hol kedvesebbek, hol gúnyosabbak, hol imádni valóak, vagy épp őrültek lehetünk. Új korszak ez. Amit egyfelől ránk erőltettek, másfelől meg nem is igazán akartunk ellenkezni ellene. Mert – és ez is fontos –, ebben a világban a gyengék hősökké válhatnak, az elveszettek megtaláltatnak, a sebzettek meggyógyulhatnak, a szegény gazdag, a félénk szívtipró lehet…bárki bármilyen tulajdonsággal rendelkezhet, ami részben annak is köszönhető, hogy a Földön ma a népesség nagy része nem azt az életet éli, melyet szeretne vagy éppen megérdemelne, hanem egy másikat, ahol nem mindig fehér a fehér, a fekete meg pláne nem fekete.
A szociológusok jelen pillanatban is lázasan dolgoznak, hogy ezt a problémát hogyan is ültethetnék bele a saját rendszerükbe, mely annyira gyorsan fejlődik, hogy mire megírnak egy tanulmányt, kezdhetik az újat elölről.
A cikk végéhez közeledvén azonban felsejlik előttem, hogyan lehetne az emberiséget jobbá, barátságosabbá, kommunikatívabbá tenni. A legtöbb sci-fi filmben a ránk támadó idegenek hatalmas űrhajókkal, egész flottákkal érkeznek, és lerohannak minket ádáz ütközetekben, vagy valamilyen vírust hoznak magukkal, hogy így aprítsák a bolygó népességét. Én ezt másképp képzelem el. Az idegenek egyetlen űrhajóval jönnek. Nem lőnek, nem fenyegetőznek. A parancsnokuk unottan, fejét félrefordítva csak ennyit mond az első tisztnek:
– Vedd el tőlük az áramot!
Utóirat:
De nem szaporítom a szót tovább, mert mennem kell a Facebook-ra, utána meg a Prohardver fórumra, az e-mailjeimről nem is beszélve. Ja, és megyek egy kört valamelyik Crysis szerveren, hátha végre nem lő hátba a csapattársam…
7 hozzászólás
Kedves István! Nagyon jól, olvasmányosan ecsetelted a dolgokat! Bár én hozzátenném: soha nem a gép a hibás, hanem, aki használja! Üdv: én
Egyetértek azzal, aki azt mondja, hogy a számítógép csak egy szerköz és nem cél! Semmi több. Az életünket kell szolgálnia és nem lehet a betegségünk oka, azaz nem szabad, hogy függőség alakuljon ki a komputer miatt, mert akkor már az fog felettünk uralkodni! Ez pedig borzasztó világ (lenne)!
Köszönettel:
Pecás
Minden eszközt lehet jól és rosszul, jóra és rosszra is használni. Még egy húsklopfolót is.
A számítógép is csak egy eszköz, aki a lelkét is odaadja neki, a virtuális világban él, annak úgy múlik el az élete, hogy nem is élt igazán.
Remek írás erről a digitális őrületről, ahogy elvesztünk a mátrixban.:-)
Remek írás erről a digitális őrületről, ahogy elvesztünk a mátrixban.:-)
Óh elnézést,ez 2x ment!
Köszönöm a véleményeket!
Reméltem, hogy megmozgatom a belső kis énünket, miközben itt ülünk a gép előtt és épp oldalak vannak megnyitva előttünk, mint például ez itt, ni… 🙂 🙂